Bárth János szerk.: Cumania 18. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2002)

Archeológia - Wicker Erika: Muzulmán elemek a hódoltság kori rácok temetkezési szokásaiban

103 E „padka" nyoma kedvező talaj esetén - a vázcsontok fölött, a környezetétől eltérő -, általában sötétebb, téglalap alakú foltként jelentkezik. Hasonló sírforma gyakorlatilag az egész magyar nyelvterületen ismert a közelmúlt néprajzi irodalmából is (2. ábra). E padmalyosnak nevezett sírok gyakorlatilag kriptaként szolgálnak: az elsőként eltemetett koporsója a padkába kerül, melyet deszkával zárnak; a második és harmadik koporsót a záródeszka szintjén, a sír hosszanti oldalaiba beásva kialakított fülkékbe lehet helyezni, s végül a negyediket az oldalfülkéket záró deszkalapok közé, az elsőként eltemetett fölé. Bármennyire csábító is a sír közepén, a vázcsontok felett megfigyelhető, téglalap alakú elszíneződéseket padkás (tkp. fenékpadmalyos) sírokként meghatározni, az általunk feltárt avar és szarmata temetőkben tett megfigyeléseink óvatosságra intenek. Nemcsak azért, mert ezekben a különböző szerkezetű talajokba ásott sírokban mindig csak egy halottat temettek el, hanem elsősorban azért, mert a sírok átvágása minden esetben igazolta, hogy a sírgödröket egészen a fenekükig teljes szélességükben kiásták. így a vázcsontok fölötti téglalap alakú elszíneződések kizárólag koporsó meglétével hozhatók összefüggésbe. Annak összeroskadásakor ugyanis föld szivárog a ládába, s belsejét kitöltve - megfelelő talajban - még akkor is mutatja az egykori koporsó alakját, ha arra már semmiféle famaradvány nem utal.

51 A Bácsalmás-óalmási temető 2001. évi feltárásakor azonban olyan sírformát tudtunk megfigyelni, melynek alakja leginkább a padkás (fenékpadmalyos) sírokéhoz hasonlít. Bár a lelőhelyen korábban három alkalommal is folyt leletmentés,

52 az átlagostól, azaz a függőleges falú, egyenes fenekű sírgödörtől eltérő formát nem észleltünk. Ennek okát - bár nem zárható ki a megfigyelések esetleges pontatlansága abban látjuk, hogy a temető ezen sírjait olyan laza homoktalajba ásták, amely a beásásokat nem őrizte meg. 2001-ben a homokbánya Ny-i peremén kijelölt munkaterület talaja élesen elütött a korábbiakétól: az igen tömör, sötétbarna-fekete humuszréteg mélysége olykor az egy métert is meghaladta, s az alatta levő altalaj rendkívül kemény, agyagos volt. A sírok bontásakor, közvetlen a csontok szintje alatt, az agyagos talaj jelentkezésekor a sírgödör kétoldalt „megszűnt", a váz azonban sötét földdel kitöltött, sekély, teknőszerű mélyedésben feküdt. A sírok átvágásakor világossá vált, hogy a gödröt általában csak az agyagos szintig ásták ki teljes szélességében, ezután a sírfenékbe egy, a halott nagyságának éppen megfelelő, olykor kissé rövidebb, sekély, teknős aljú mélyedést vájtak, s ebbe fektették holttestet (1-4. kép, 5. ábra a-b.). Az így kiképzett sírokat, mivel bennük - ellentétben A csólyospálosi avar temető koporsóihoz lásd WICKER Erika 1990.; Hasonló jelenségeket figyeltünk meg a kiskunfélegyházi szarmata temetőben is: WICKER Erika 1995.; WICKER Erika 1997. WICKER Erika ásatási jelentése 1993. KJM RA 99.857; Polgár Zoltán ásatási jelentése 1995-1996. KJM RA 2002.1105; WICKER Erika 1999.; WICKER Erika 2001/a; WICKER Erika 2001/b; WICKER Erika 2002/a; WICKER Erika 2002/b.