Bárth János szerk.: Cumania 17. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2001)

Bognár Anikó: A süteménykultúra változása a XX. századi Kecskeméten

309 megismerte az új eljárással készülő sütőporos süteményeket, és próbálkozott már készítésükkel. 2. Kisünnepek A közösség nyilvánossága elé nem kerülő ünnepi sütemények közé a karácsonyi, húsvéti, farsangi süteményeket sorolom. Általánosan jellemző, hogy nem a legújabb, nagyünnepi sütemények dominálnak, hanem tradicionális, régi fajták. Jelen esetben ez a vizsgált polgári, iparos és paraszti rétegekre is érvényes, lakóhelyi megkötés nélkül. Karácsonykor és húsvétkor a mákos és diós hajtott, valamint az üres kalács volt szokásos, melyeket piskóta, linzer és mézes sütemény egészíthetett ki, és valamelyik nagyünnepen szokásos új sütemény, de semmiképpen nem a legrangosabb változat. A mézes sütemény jelenlétét a két háború közti karácsonyi sütemények sorában iparos és kereskedőcsaládoknál rögzítettem. Ök a karácsonyfára akasztották a szódabikarbónával gyúrt, rozsliszttel készített, szaggatott tésztát. A farsang süteményei társadalmi különbségek nélkül a hagyományos fánk és a csöröge voltak. 3. Vasárnapok Az ünnepnapnak számító vasárnapot ünnepi étellel is megtisztelték. A vasárnapi tészták sorát a paraszti rétegeknél a keltkalácsok uralták a háború előtt. A legszegényebb helyeken is futotta üreskalácsra, de a rangosabb, töltött kelt tészta volt az általános; lekváros kifli, mákos és diós hajtott, túrós lepény. A családi körben eltöltött vasárnap e mellett kockázatmentes kipróbálási alkalma lehetett az új süteményeknek. Ezek nem váltak általánossá e napon, mert készítésüket időigényesnek, lassúnak tartották, és alapanyagaiban is drágábbak voltak a kalácsnál. Iparos-kereskedőcsaládokban is csak a kelt tészta mellett kaptak helyet a vasárnapi asztalon. A háztartások eszközkészlete tükrözte a sütemények elterjedtségét. A tepsi és a kuglófsütő általános volt minden társadalmi rétegnél. Anyaga cserép, módosabb helyeken bádog volt. Iparos, kereskedő és értelmiségi rétegeknél a kapcsos tortakarika és az őzgerincforma is általánosnak mondható a második világháború előtt.