Bárth János – Wicker Erika szerk.: Cumania 16. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 1999)
Tanulmányok - Janó Ákos: Szőlő- és gyümölcstermesztés a szanki homokon
84 ták. A hordóból csapon eresztették, vagy kabak segítségével szívták ki a bort. Kétféle kabakot ismertek, a hosszú szárú tökhéjkabakot csak bor szívásához, a rövidszárút, két öblűt víztartónak, sótartónak használták. Egyiket sem díszítették, nevet sem karcoltak rá. A borszívásra használt kabakot igyekeztek tisztán tartani, mert annak belső falába beszívódott a bor, s ha az nedves pincében nem száradhatott ki, megecetesedett. A legközelebbi szíváskor ezzel beoltották a jó bort, ami ettől megromlott. Ezért télen inkább csapon tartották a hordót, nyáron a kabakot használat után a pince előtti fák ágai között szárították. A kabak szenynyeződése akkor jelentett nagyobb veszélyt, ha még nem teljesen letisztult, zavaros, habos bort szívtak vele. Helyette újabban üveglopót vagy gumicsövet használnak, ami jobban tisztán tartható. A kábáknak való tököt magról vetették. A növény termése őszre beért, azt szüret után a száráról leválasztva, füstre akasztották. A tök 2-3 hétre megpirosodott, azután a füstöt lekaparták róla, mindkét végén kilyukasztották, magvát görbe dróttal eltávolították. Ha a kabak jól megért, olyan erős volt, hogy ütésre nem tört. Egyiket- másikat mérték gyanánt is használták, szerencsés esetben az éppen megfelelt a liternek. Egy-egy kabak lopó évekig szolgált, míg az a nedves pincében el nem korhadt vagy el nem tört. A gyenge minőségű borokat télen hosszabb ideig, nyáron csak néhány napig hagyhatták darabban, mert azok megromlottak, elpusztultak. Ezért a megkezdett hordóból a bort igyekeztek elfogyasztani. A felhasználás mértékét azonban mindig a gazda határozta meg, a bort saját családjától, különösen nagyobb fiaitól is őrizte, a pince kulcsát magánál tartotta. Még a század elejéről emlékeztek kulcsos csapokra, amelyek a kulcs nélkül nem engedték ki a hordóból a bort. a csapba négyszögletes fa szeget építettek, amire a lyukas kulcs ráillett. A csapszeget a kulccsal elfordították, ezzel a csapot megnyitották. A termés egy részének értékesítése már a szüret előtt megkezdődött. A korábban érő fajtákat piacra hordták, hogy az eladott szőlő árával a háztartás kiadásaihoz hozzájárulhassanak. A termés szőlőként való értékesítése azonban inkább a nagyobb városokhoz közelebb lakók számára biztosított piaci lehetőséget, amit azok rendszeresen ki is használtak. Dunavecséről levelek közé rakva kocsiderékban, az első világháború után pedig stráfkocsin szállították a szőlőt a pesti piacokra. Minden héten kétszer 4-4 kocsi indult el a faluból megrakodva a piacokat megelőző napon délben, hogy a rajtuk utazók már hajnalban elfoglalhassák helyüket és megkezdhessék az árusítást. 272 Szánkon a helyi piacra nagy mennyiség nem került szőlő, mert arra a faluban nem volt kereslet. A környékbeli helységek piacai az év e szakában szintén bővelkedtek eladásra szánt szőlőben. A vásárokra, piacokra járók a szekérderékban egy-két kosár szőlőt is elhelyeztek, amit egyéb termékek mellett az asszonyok elárusítottak. Nagyobb leheSIPOS Zsuzsanna 1959. 194.
