Bárth János – Wicker Erika szerk.: Cumania 16. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 1999)
Tanulmányok - Janó Ákos: Szőlő- és gyümölcstermesztés a szanki homokon
67 váltak. A szüret a maga sajátos, zajos, vidám megnyilvánulási formáival a népi társadalom szokásvilágának ünnepi szokásrendjére emelkedett. Az elöljáróság szigorúan ügyelt a szüret kezdetét meghatározó intézkedéseinek betartására. 227 A tanyarendszer kialakulása és a tanyák körüli szőlők elszaporodása után a központi intézkedéseknek már nem tudtak érvényt szerezni a hatóságok, ezért a szüret idejének megállapítása a gazdák saját belátása szerint történt. De megváltozott a szüret társadalmi szerepe is, minthogy a szétszórt tanyákon a közösségi munkák jellegéből adódó szórakozási alkalmak helyett annak munkavégző szerepe került előtérbe, „A tanyavilág felbontotta a közösségi szertartásokat, a kertkultúrás tanyarendszerben nem érvényesülhettek a szüret ceremóniái" - írja a homoki tanyavilág kutatója. 228 A szüret azonban a tanyavilágban is mindig nagy családi esemény volt, ahol a rokonok, jóbarátok együtt dolgoztak. Paraszt emberek általában hétköznap, a faluban élő iparosok és kereskedők inkább vasárnap szüreteltek. A szőlőtermesztés kezdeti idején, amikor még nem állt rendelkezésre megfelelő mennyiségű hordó, kétszer szüreteltek. A második szürettel megvárták, míg a korábban szűrt bort értékesíteni tudták, s kiürültek a hordók. A második szüret már gyakran fagyban, hószitálás közepette zajlott, a szedők tűznél melegítették elgémberedett kezüket. Mire azonban az új telepítésű szőlők termőre váltak, gondoskodni kellett szüretelő edényekről, boros hordókról. A szedéshez szükséges kosarakat, garabolyokai téli ráérő időben maga a család fonta fűzfavesszőből, de kádakat, dézsákat, hordókat kádárral kellett elkészíttetni. 225 Még az első világháború utáni években is az volt a szokás, hogy a falubeliek a szüretelés minden munkáját kint a szőlőben végezték el és csak a mustot vitték haza. A szüretelők gyalog mentek ki a szőlőbe, ott várták meg a gazdát, aki a szükséges edényeket, hordókat szekérrel szállította a munka helyére. A szőlő hazaszállítása és otthoni feldolgozása akkor vált szokássá, amikor a gazdák el tudták magukat látni a szőlő szállításához szükséges kádakkal, mivel a kosarakban szállított szőlő sokat veszített a levéből. Az otthoni, házi feldolgozást indokolta a tanyavilágban a szőlők közelsége. Több holdas, nagyobb szőlőkben a szüretre napszámosokat is hívtak. A szedés inkább női, a kosarazás, hordás, darálás, taposás és préselés férfi munka volt. Ha nem volt annyi puttonyosra szükség, mint ahány férfi akadt a szüreten, s a préselésnél sem volt mindre szükség, ők is szedték a szőlőt. Gyermekeknek a szüreten nem volt munkája, de őket abból kihagyni nem lehetett. Szaladgáltak, játszadoztak a sorok között, meg a prés körül. A szedést nem bízták rájuk, mert Kiskunhalason elkobozták a szőlőtermését vagy kipréselt mustját annak, aki az előírtnál előbb kezdte meg a szüretet, ez ellen a gazdák már 1842-ben lázadozni kezdtek, de eredményre nem jutottak. (JANÓ Ákos 1965. 92.) FÜR Lajos 1983. 174. BÖRCSÖK Vince 1974. 484., 489.
