Bárth János – Wicker Erika szerk.: Cumania 16. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 1999)

Tanulmányok - Janó Ákos: Szőlő- és gyümölcstermesztés a szanki homokon

58 A zöldoltáshoz a hajtást ferdén bevágták, hogy a belén áthaladjon a kés, másik oldalon pedig lehúzták a héját. A bevágott részt azután kissé behasították, az oltványt belehelyezték a hasítékba, papírral körülfogták, s betemették. Ha homokszemek nem kerültek a sérült felületre, sikerült az oltás. A homokvidék hagyományos szőlőművelésének elmaradottsága elsősorban a karózás és kötözés elhagyásában nyilvánult meg. A sokszor szakszerűtlenül, hanyagul végzett munka mellett ez volt az oka, hogy a századforduló előtt nem volt kielégítő a borok minősége. A múlt század elején a karózás még teljesen ismeretlen volt, a karózás nélküli, ú.n. gyalogművelés emléke kisebb parasztgazdaságokban a legutóbbi időkig megmaradt. A karózott szőlőt karós vagy úri szőlőnek, a karózatlantparasztvagy gyalogszőlőnek mondták.

206 A karózás közvetlenül a metszés után következett, de karózni kötözéskor is szoktak. A karózás, ha egyáltalán sor került rá, sürgős feladat volt, mert ha késtek vele, a karózással leverték a már kifejlődő fiatal hajtásokat. Szánkon úgy tartották, hogy minden szőlőfajta megkívánná a karót, de ez olyan befektetés volna, amit nem fizet meg a szőlő. így, ha kevés volt a karó, csak azt a szőlőt karózták, amelyik anélkül nem tudott megállni, vagy sok volt rajta a termés. A rizlinget és a sárfehért általában karós szőlőnek tartották. Fahiány miatt mindig kevés volt a karó, így ha szükség is lett volna rá, csak egyes tőkék mellé tudtak tenni. Szükségből karóztak kukorica szárral, de az csak egy esztendeig tartott. A kapálásnál, permetezésnél sokszor útban volt a karó, a hiány mellett néha ezzel is magyarázták a karózás mellőzését. Az új ültetésű szőlőt a második-harmadik esztendőben karózták, hogy a szél le ne csavargassa annak új hajtásait, az ú.n. rekenyőket. Mivel a karó mindig érték volt, ősszel nem hagyták a földben, mert elkorhadt volna, vagy el is lophatták. Szüret után összeszedték, otthon a földbe vert néhány karó közé rakták, s tavasszal újra kivitték a szőlőbe. Amikor a szőlőfürtök annyira növekedtek, hogy lefelé fordultak, következett a kötözés. Mindegyik tőke vesszőit, a fürtökön felül, egy csomóba, bokorba kötötték, így karózás nélkül is egyenes állásba kerültek a vesszők.

207 A vesszők vagy a meghaFÜR Lajos 1983. 153-154. Solton a századforduló előtt a gyalogmüvelésű szőlőben csak a bujtások mellé szúrtak le egy-egy szál nádat vagy kenderkórót. A szálvesszőre hagyott tőkék mellé támasztékot alkalmaztak, vagy egyiket a másikhoz kötötték. (ÉGETŐ Melinda 1975. 459.) A karózás a századforduló után sem volt általános. Kecelen inkább csak a nemes fajtákat kezdték karózni. A gyümölcsfák mellett korábban a szőlőt hagyták felfutni a fára. A gunyhó körül mindig volt lugas, később szokás volt, hogy a két szélső borozdában lévő szőlőt nevelték lugasnak. Vastag akácfa karók között drótot húztak ki, amire egy-egy szálvesszőt futtattak. Az 1930-as években a lugasok magassága 180-200 cm-re is megnőtt. (ÉGETŐ Melinda 1984. 595-596.) A Szeged vidéki szőlőkben a karózást a múlt század végi uradalmi telepítéseknél kezdték először alkalmazni, a müvelésnek ezt a fejlettebb módját ezektől vették át a kisgazdaságok. (BÖRCSÖK Vince 1970/b. 103.) Későbbi tapasztalat szerint a kadar és kövidinka karózás nélkül is jól termett, a csemegeszőlő, a rizling és a magyarka tőkéi mellé azonban a telepítés utáni harmadik év elején már tettek karót. (BÖRCSÖK Vince 1970/a. 82.) Kiskunmajsán a magánkézben lévő szőlők zöme napjainkig alacsony művelésű, ú.n. guggonülő vagy tökeszölő volt. Egyes fajtákat, amelyeknek a vesszői gyöngék voltak, karóztak. (BODOR Géza 1984/b. 54-55.) VAHOTImre 1853. 115.