Bárth János – Wicker Erika szerk.: Cumania 16. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 1999)

Közlemények - Bárth Dániel: A hercegszántói egyház vizitációja 1767-ben

327 Kilencedszer: Lukacsicza Anna és Csonka Erzsébet a férjeikkel, akik közül az egyik Baraczkán, a másik Monostorszegen él, nem kívánnak együtt élni. Tizedszer: Sok szántói azzal a szándékkal várja az ünnepeket, hogy akkor és a vasárnapokon igyekezzenek a malomba, a búza tisztítására, a magtárba való behordására és a széna szekérről boglyába történő rakására. Tizenegyedszer: Minden vasár- és ünnepnap a mise előtt a munkák megtárgyalására, az ügyek megbeszélésére, a civakodások elsimítására csaknem az egész falut összehívják a bíró vagy a község házához, ahol, miként az a paraszti tömegben lenni szokott, vitatkoznak, veszekednek, káromkodnak, heveskednek egészen a harmadik beharangozásig, amely meghallása után szétszóródnak házaikba, és sokan csak a mise közepén jelennek meg a templomban. Tizenkettedszer: A földesúri munkákra sokan a nem rendezett ünnepeken, mint Szt. István király ünnepén is a mezőkre hajtatnak, nem tudni miért, illetve Kisaszszonykor a tized Bajára való elszállítására kényszerülnek. Tizenharmadszor: Kollutácz Mártont, aki többször kezet emelt már az anyjára, ami miatt korábban az uradalom nyilvánosan megbotoztatta, ismét bevádolták, mert a feleségének azt tanácsolta, hogy bottal ütlegelje anyját szidván hitét és lelkét a saját szemei előtt. Hasonlóképpen Tadich János gyalázkodó szavakkal élt saját anyja ellen ezekben a napokban. Tizennegyedszer: Bár oly sok hiány és kihágás található ezen a plébánián, mégis amikor a plébános a bírót ezek kiküszöbölésére hívatja, az nemcsak, hogy a hozzá küldött harangozót durva és gyalázatos szavakkal dobja ki, hanem ráadásul nem hajlandó nála megjelenni, egyszerűen visszaüzenvén, hogy neki más szükségszerűbb dolga van. Tizenötödször: 1763-ban Baja kánoni vizitációja alkalmával a méltóságos érsek úr О Excellenciája a bírónak és a jegyzőnek, valamint egy velük lévő esküdtnek, ahogy ők maguk előttünk beismerték, kegyesen azt parancsolta, hogy a meglehetősen szűkös templomot hosszabbítsák meg, és mivel a szakadó eső átesik rajta, javítsák meg a tetőt. Ehhez a plébános nyújtott sok segítséget a téglák kiégetésével, amelynek elkészültével figyelmét már a mész megszerzésére fordította, de hiába, mert azok egyszerre mindent visszautasítottak, és visszaléptek azt mondván, hogy elég nagy templomunk van. Ugyanis ez a templom, mondták, elég volt a mi elődeinknek, sőt amíg Béreg és Kollut idetartozott, még két leányegyháznak is, miért nem elég nekünk? Akinek kicsi, hosszabbítsa meg és építse fel, mi nem tesszük! Az történt hát, hogy a plébános jóllehet elégedetlenkedve a téglák szétosztására szánta magát a plébániai kassza gyarapodására, megtartott mégis kb. 60 ezer darabot, hogy abban az esetben, ha rákényszerülnek a templom meghosszabbítására, tüstént fel lehessen használni. Ezek, ha nem kapnak szigorú parancsot a templom meghosszabbítására, akkor az az egész nép nagy lelki károsodására a régi állapotában továbbra is megmarad, bár már bizony olyannyira szűkös, hogy még a szántói