Bárth János szerk.: Cumania 15. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 1998)
Embertan - Henkey Gyula: A magyarság etnikai embertani vizsgálata
425 Északnyugat-Németországban gyakori északi és cromagnoid típus (Schwidetzky 1979) együtt csak 9,1 %-ban voltak kimutathatók, a legnagyobb arányban pedig az alpi típus volt meghatározható náluk, 16,5 %-ban (Henkey 1981). A szuloki (Somogy megye) németeknél a dinaroidok állnak az első helyen 19,1 %-kal, a turanidok gyakorisága is jelentős náluk, a Hiernaux-féle számítások alapján pedig lényegesen kisebb mértékben különböznek a dunántúli magyaroktól, mint a hajósi németektől. A magukat svábnak tartó hazai németek Németország déli és középső részeiből érkeztek, ahol a Dunától délre a dinári, attól északra pedig az alpi típus a túlnyomó (Schwidetzky 1979). Falusi és mezővárosi magyarokon kívül legalább egy olyan dunántúli ipari városban terveztem felmérést végezni, ahol a törzsökös magyarok jelentős része német eredetű volt, de folyamatosan feltöltődő lakosságú városban a szervezőknek nem sikerült a XIX. század elején helyben lakó ősöktől származókat reprezentatív számban összeírni. A felmért helységek többségében önként jelentkeztek vizsgálatra magukat magyar őslakosnak bemondó, valamint érdeklődő cigány és részben cigány származásúak. E vizsgáltak több, mint felénél a magyar őslakosoknál gyakori típusok, főleg a turanid és a pamíri jellegei voltak meghatározhatók. Három helységben is hiába kezdeményeztem az egész 24-60 éves, cigánynak tartott népesség vizsgálatát, a felmérés előkészítéséhez a helyi önkormányzatoktól, társadalmi és kulturális szervezetektől nem kaptam segítséget. A legtöbb cigány származásút, 16 személyt Nyírvasváriban vizsgáltam. (Henkey 1990a). Összefoglalva az általam végzet falusi és mezővárosi vizsgálatok etnogenetikai lényegét, 32 899 felnőtt magyar taxonómiai meghatározása szerint a közép-ázsiai eredetű típusok (turanid, pamíri, kaszpi, mongoloid) 46,2 %-ban, a kaukázusi formák (előázsiai, keleti dinaroid - az utóbbit a grúz antropológusok kaukázusi változatnak nevezik -) 8,1 %-ban, a finnugor alakok (uráli, lapponoid és a keletbalti finnugor formái) 4,6 %-ban (ezen belül a voguloknál és osztjákoknál gyakori uráli típus csak 0,1 %-ban), a régi szláv jellegegyüttesek (a keletbalti szláv formái és az északi, cromagnoid fele része) 2,1 %-ban voltak észlelhetők. Az őslakos eredetű 20 619 magyarnál (az általam vizsgált magyarok 62,7 %-a) a közép-ázsiai és kaukázusi eredetű jellegegyüttesek aránya emelkedik, az előbbieké 52,2 %-ra, az utóbbiaké 9,3 %-ra, a finnugor és szláv alakoké pedig 3,8 %-ra, illetve 1,1 %-ra csökken. A magyarság közép-ázsiai és kaukázusi eredetű rétegei az Árpád-korban beköltözött besenyőkkel, kunokkal, jászokkal, volgai bolgártörökökkel és Derbent környéki alánokkal utánpótlást kaptak, viszont finnugor eredetű nép már nem érkezett, a honfoglalás kori szláv nyelvű népek pedig nem voltak tiszta szlávok, kialakulásukban jelentős szerepük volt a közép-ázsiai eredetű népeknek, főleg a későavaroknak, ezért a velük való keveredés nem befolyásolhatta jelentősebben a magyarság etnikai embertani képét. A honfoglalóknál is leggyakoribb turanid és pamíri típusok aránya főleg azokon a
