Bárth János szerk.: Cumania 15. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 1998)

Embertan - Henkey Gyula: A magyarság etnikai embertani vizsgálata

419 a minuszinszki medence közötti vidéken fokozatos és egyre erősödő keveredés indult meg a Közép-Ázsiában maradt török népek és az ide behatoló szkíták és szarmaták között. A magyar nyevbe került nagyobb számú török szóval egy időben, az i. e. II. és az i. sz. IX. század között került a magyar nyelvbe a legnagyobb számú iráni jövevényszó (Harmattá 1977), ezért valószínűnek tartom, az ugor-magyarok által lakott erdőövezetbe már összeolvadt török-szarmata népesség hatolt be és együttesen tekinthető az általam törökös magyarnak is nevezett réteg első részének. Bár a szarmatákkal összeolvadt törökök mongolokkal kevert török népekkel is gyarapodhattak, de a magyarság kialakulása szempontjából a nyugati, szkítákkal és főleg szarmatákkal kevert törökségnek volt meghatározó szerepe. Harmattá (1990) a nyelvészet vonaláról is bizonyítva látja a török és a sztyeppéi iráni nyelvű népek egyre fokozódó együttélését, melynek eredményeként az utóbbiak csaknem teljes egészében török nyelvűvé is váltak. Gombocz a bolgártörök és magyar érintkezés V. és VII. század közötti szakaszát a Kaukázus vidékére tette, mely később a Don folyó mentén folytatódott, de mind a Kaukázus és a Kubán folyó környékén, mind a Don és Donyec folyók mentén bolgár-törökök és szarmaták együttélésével kell számolnunk, bár Artamanov szerint a Don-Donyec vidéki alánszarmata eredetűek már nyelvileg is eltörökösödtek (Fodor 1977). A kabarok három törzsének csatlakozása után az onogur-bolgár, az alán-szarmata és a türk-kazár eredetű rétegek (Györffy 1959) tovább erősödtek, Harmattá (1977) szerint pedig a kabarak egyik rétegét alkotó khorezmiek nyelve besenyővel kevert alán volt. A besenyők, uzok, kunok, jászok, volgai bolgár-törökök és Derbent környéki alánok beköltözése (Bartucz 1938, Szűcs 1987) tovább gyarapította a keleti eredetű elemeket. Az őslakos eredetű magyar népességek 61,5 %-a hozható kapcsolatba a közép-ázsiai és észak-kaukázusi népekkel, ezek közül is főleg az északi és déli kazakokkal, üzbégekkel (Iszmagulov 1982), az alán eredetű oszétokkal, a török nyelvű balkárokkal, karacsájokkal és a kaukázusi nyelvű csecsenekkel, ingusokkal (Field 1953, Thoma 1988). A Kárpát-medence jelentős részére kiterjedő etnikai embertani vizsgálataim támpontot nyújthatnak a honfoglalás kori és Árpád-kori katonai segédnépek és csatlakozott keleti eredetű etnikumok megismeréséhez. Az Árpád-kori besenyő telepek nagy száma (Lackovits 1972, Györffy 1990) arra utal, a besenyők beolvadásának jelentős szerepe lehetett a magyarság kialakulásában. A legtöbb besenyő település a Dunántúlon és a Csallóközben mutatható ki, de nemcsak magyarok, hanem jelenleg horvátok, osztrákok, szlovákok, románok és szerbek által lakott területeken is éltek besenyők (Lackovits 1972, Györffy 1990). Az általam vizsgált magyar népességek közül a Rábaköz öt községében (Bősárkány, Beled, Osli, Rábapatona, Rábatamási) jelenleg is él a besenyő származás tudata, a nyárádiak (Veszprém megye) szerint a helyi őslakosok a besenyő „Sur" nemzetségből származnak, Somogy megyében Kőröshegy, Csallóközben Bős,