Bárth János szerk.: Cumania 15. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 1998)
Embertan - Henkey Gyula: A magyarság etnikai embertani vizsgálata
416 főleg gyepüőr eredetű magyar népességeknél határoztam meg (Henkey 1978, 1996g). A keletbalti típuson belül a klasszikus változaton kívül e típusnak erősen lapponoid és erősen cromagnoid jellegű változatát is kimutattam, a legnagyobb számban a palócoknál (Henkey 1978, 1989b). Koponyák vizsgálata alapján a keleti mediterrán változatok közül hazai szerzők (Lipták 1958, Nemeskéri-Gáspárdy 1954) az indid, iráni és pontusi változatokat említették, viszont a közép-ázsiai türkméneknél gyakori kaszpi változatot én írtam le és mutattam be magyarokkal (Henkey 1978, 1989a, 1990c, 1996g, 1997c, 1997d, Henkey-Kalmár 1984), főleg kun, besenyő eredetűekkel és székelyekkel. NÉPESEDÉSTÖRTÉNETI ÖSSZEFÜGGÉSEK A honfoglaló magyaroknál a turanid és a pamíri volt a két leggyakoribb típus (Lipták 1955, 1958), a további jelentősebb jellegegyüttesek még az europid, magas termetű dolichomorph (hosszú fejjelzőjű), az europid gracilia dolichomorph és az uráli, kisebb összetevőként az elöázsiai, keletbalti és a mongol id vannak említve (Lipták 1958). Az europid, magas termetű dolichomorphnak jelölt típusok közül az általam vizsgált magyaroknál az északi 0,4 %-ban, az atlanto-mediterrán 0,1 %-ban mutatható ki. Az e jelöléssel megegyező jellegegyüttesek közül csak a keleti mediterrán típus kaszpi változata észlelhető jelentősebb arányban. A Lipták által esetenként használt „atlanto-pontusi" jelölés első része szerintem azt fejezi ki, hogy magas termetű jellegegyüttes, a második része pedig azt, hogy keleti jellegű mediterrán változat. Bartucz (1938) szerint az Árpád-korban a Kárpát-medencébe beköltözött besenyők, uzok, kunok,jászok pótolták a honfoglaló magyarság középázsiai rétegének vérveszteségeit. László (1982) úgy látja, a későavarok jelentős mértékben élték meg a magyar honfoglalást és összeolvadva a honfoglalókkal, fontos szerepük volt a magyar nép kialakulásában. Az általam vizsgált magyarok között a kárpátaljaiaknál, felvidékieknél, székelyeknél a turanid és a pamíri típus gyakorisága jelentősen meghaladja a magyar átlagot. E magyar őslakos népességek őseit nem, vagy csak 20-30 évig érintette az oszmán-török hódoltság a NyugatDunántúllal és Észak-Tiszántúllal együtt. Bár Lipták (1958) a honfoglalóknál 12,5 %-ban mutatta ki a voguloknál és osztjákoknál gyakori uráli típust, de NemeskériGáspárdy (1954) az ókécskei koponyát turanid + mongolidnak határozták meg, amivel én is egyetértek, a Lipták által az uráli típusba sorolt kevert formák közül pedig a nagykőrösi 2. és a karosi 2. sírok koponyáinak túlnyomó uráli jellege szerintem vitatható, a karosi 13. sír koponyája erősen sérült, hiányos (Lipták 1951), ezért az uráli típus gyakorisága a honfoglalóknál 8,3 %-ra becsülhető. Lipták (1951) az uráli típusba soroltak közül csak a karosi 3. sírból feltárt koponyát említi jellegzetesen uráliként (europo-szibiridként), de szerintem az is csak uraloid és állkapcsa is hiányzik.
