Bárth János szerk.: Cumania 15. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 1998)
Néprajz - Salánki Szilárd: Bicska- és késjátékok Kecskeméten és környékén
332 8. Területfoglalás. Ennél a játéknál sík terepen négyzet, téglalap vagy kör alakot rajzoltak a földre. Ezt annyi egyenlő részre osztották, ahány játékos volt. (Mindig páros számú játékos játszotta.) Ha elég tágas volt a terület, ki-ki a sajátjába bele is állhatott. Sorsolásos alapon kezdtek, utána az óramutató járásával megegyező irányban haladtak tovább. A dobásmódot általában nem szabályozták, a bicskát a szomszéd vagy a szemben lévő területbe dobták bele. A becsapódás szögének megfelelően módosították a birtokolt terület határait. Ha a bicska nem egy határos, hanem távolabbi területre esett, azt gyarmatnak kanyarították ki tartalékul, szemközti körszelet esetén pedig megjelölték. A játékos akkor veszített, ha nem maradt több területe, vagy már féllábon sem tudott beleállni területébe. Ezt elég nehéz volt elérni, mert minél kisebb volt az ellenfél területe, annál nehezebb volt úgy leejteni a bicskát, hogy annak becsapódási szöge lehasítson a kicsiből. Ha csak egy olyan kicsiny terület maradt, amelyben a játékos — más változatnál egy bicskahegy (!) — megállhatott, akkor már megfordulhatott a rend. Az ellenfél egy sikeres dobással vissza tudta szerezni birtoka nagy részét. Több játékos esetén csapatban játszottak, de előfordult az is, hogy összefogtak egyikük ellen, és akkor mindenki az ő területéből faragott. A játék addig tartott, míg valaki el nem foglalta az összes területet, bár erre nem nagyon volt példa. így aztán játszották, míg el nem unták, és az győzött, akinek a végén a legnagyobb területe volt. (Lásd a 3. ábrát.) 24 9. Dudellázás. Ez a legelterjedtebb bicskajáték, illetve erről található a legtöbb leírás a szakirodalomban. Játszották az Alföldön, a Dunántúlon és Erdélyben is. Lényegében egyre nehezülő sorrendben váltogatott fogás- és dobásmódokkal történő ügyességi versenyjáték. A játékosok száma általában meghaladja a hat főt. A játéktér nagysága, a létszámtól függően, a tenyérnyitől akár a két méter átmérőjű kör is lehet. A játékteret a játék előtt gondosan megtisztítják. A játékosok általában állva vagy ülve játszanak, néhol előfordul a térdelve játszás is. Sorsolással döntik el a kezdést. A játékban egyre nehezülő sorrendben kell fogni és dobni a bicskát, de bármely helyzetből indítanak is, hegyének a földbe kell állnia. A dobás érvényességét itt is vizsgálják, & feszítőnél leírt módon. A dobások az ujjakról kezdődnek, a tenyéren, kézfejen, csuklón, Árpád 1980. 176-177. p. késjáték-címszó — KATONA Imre 1997. 10. p. 7/b. típus: macskajáték, kastélyozás. Ez a változat, hasonlóan az írás vagy sima változathoz kezd feledésbe merülni. Utolsó említései: KOPPÁNY János 1974-ben publikált gyűjtést, ezen kívül LAJOS Árpád és KATONA Imre említi, mindkettő összefoglaló munka, nem gyűjtés. Ennek a játéknak a továbbélésére is vannak adatok, hasonló játékot ma is játszanak a gyerekek, például: asztallapon gyufásdobozzal. E változattal az alábbi leírásokban találkozhatunk: BAKOS József 1953. 264. p. országocska, országdarabolás — HAJDÚ Gyula 1971. 204-206. p. ország-világ — KOPPÁNY János 1974. 125. p. területszerzés — HINTALAN László - LÁZÁR Katalin 1980. 156-158. p. bicskázás — LAJOS Árpád 1980. 177. p. késjáték címszó — TEMESI Ferenc 1986. 65-66. p. bicska - címszó — LÁBAD1NÉ KEDVES Klára 1989. 176-177. p. késezés — SALÁNKI Szilárd 1996. 10-11. p. — KATONA Imre 1997. 9-10. p. 7/a. típus: országdarabolásországozás — SZAPU Magda 1996. 42. p. földbe vágós, országozás.
