Bárth János szerk.: Cumania 15. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 1998)

Néprajz - Bereznai Zsuzsanna: „Kecskemét gyarapszik – Nagykőrös haragszik”. A két szomszéd város vetélkedése

319 Befejezésül egy tréfás helyhez kötött szólás és a hozzá fűződő elbeszélés a nagykőrösi kisajtóról : Közmondás szerint országszerte az utcai kisajtók mind befelé szoktak nyílni az udvarra. Csak a nagykőrösi kisajtó nyílik mint mondják kifelé az utcára. Kapcsolatba hozzák ezt azzal, hogy talán a vendéget nem látnák szívesen Kőrösön. Kecskeméten azonban azt tartják, hogy valamikor a nagykőrösi kisajtók is befelé nyíltak, azonban volt egy hetvenkedő ember, akinek az asszonya viselte a süveget és a férjeuram bizony gyakran kapta ki a nyaralót hol a piszkafával, hol nyújtófával. Hogy az ilyen baleseteknek elejét vegye, utcai kisajtaját kifelényílóra csináltatta, hogyha az asszony odabent megszorítaná, biztosabb szaladás essék kifelé. Példáját mint mondják, több nagykőrösi ember is követte, szokássá vált és rajtuk maradt, hogy " Nagykőrösön a kisajtó kifelé nyílik ". 78 Móricz Zsigmond gyűjtésében a körösi kisajtó nem éppen a körösiek nagy vendégszeretetéről híresült el: Kecskeméten az ember hamar megtanulja, hogy Nagykőrösön minden ajtó kifelé nyílik, hogy a vendég kitaláljon. 79 Kecskemét és Nagykőrös versengéséről Móricz Zsigmond is megemlékezett 1935-ben a Magyarország című lapban. Az újságcikk címe: Ambrus Kontra Balázs. Kecskeméten ugyanis nagyon szerették az Ambrus nevet: Ha Ambrus, kecskeméti. Ha Balázs, körösi! Ha barack szaga van, kecskeméti! Ha uborka szaga van, nagykőrösi! De már olyan irtó harc folyik, hogy a Balázsok azt állítják, hogyha a kecskeméti Ambrus el akarja adni az uborkáját, Kőrösre csempészi s a körösi piacon adja el, mint körösi uborkát... Ambrus gazda meg azt állítja, hogy a kék kötős körösiek Kecskemétre hozzák a barackjukat. Talicskán tolják át, mondja a kecskeméti Ambrus, bezzeg, mikor eladta Balázs, akkor már nem tolja a talicskát, hanem maga után húzza. Attól fél hogy belelép. Móricz Zsigmond szerint Legjobb a körösieket Kecskeméten megismerni, a kecskemétieket meg Nagykőrösön. Rendkívül kedvesek ezek a nép nyelvén termő apró csaláncsípések. Kedvesek, mert ártatlanok. Igazán nem a harag és a gyűlölet, mégcsak nem is az irigység szüli őket, hanem a gőg. Gőgös mind a két város a maga erejére, gazdagságára és városára. Kecskeméten azt mesélik, hogy Nagykőrös határszélén, az országúton leütöt az istennyila és agyoncsapott egy körösi Balázst. Erre a körösiek oszlopot SZABÓ Kálmán 1935.29. MÓRICZ Zsigmond 1934 MÓRICZ Zsigmond 1934

Next

/
Thumbnails
Contents