Bárth János szerk.: Cumania 15. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 1998)
Néprajz - Fehér Zoltán: A bátyai antropomorf kapufélfák és szemantikai kapcsolataik
256 az archaikus forma más magyar helységekben régebben is megvolt, talán Győr környékén is a megörökített kapufák egy újabb generáció darabjai lehettek. Fölvetődik az a kérdés is, hogy a 19. század második felében még nagyobb részt rácul beszélő és igen szegény sorsú katolikus bátyaiak hol tanulhatták, kiktől vehették át az emberalakú kapufélfák használatának szokását. A község történetét ismerve több féle választ is megkockáztathatunk. 52 Vagy a környék, a Kalocsai Sárköz magyar falvai adhattak mintát 53 , vagy a tolnai, baranyai, somogyi nagyaratások alkalmaival a bátyai aratóbandák tagjai, esetleg az országot járó vándor bátyus paprikakereskedők a távoli magyar falvakban láthattak ilyen - minden bizonnyal a rangot, gazdagságot is jelző, de a szegény ember számára is utánozható kapufélfákat. 54 Nem tartom valószínűnek, hogy a Tolnai Sárköz református temetőinek fejfái adhattak ötletet hasonló formájú kapufélfák kifaragásához. A kapufélfát Bátyán magyarul kapufának , rácul sztúp-nak (stup) nevezik. Az 1965-ben meglévőket tulajdonosaik is emberalakúnak látták, hisz részeit így nevezték: fej (glava), nyak (vrat) a földben lévő részét a töve szóval illették. . Ha a kiskapu (mala kapija) közvetlenül a nagykapu (velika kapija) mellett helyezkedett el, akkor a kiskapunak egy vékonyabb, de a többivel azonos díszítésű kapufélfát állítottak. Ha a kiskapu távolabb áll a nagykaputól - pl. a ház folyosójának utcai végéből nyílik - ,csak a nagykapu két szárnya kapott egy-egy szélesebb kapufélfát. 55 Idők folyamán, amikor már az eredeti kapufélfa valamelyike teljesen elkorhadt, helyébe újat kellett állítani, igyekeztek a régi formát visszaadni. Ez azonban általában nem sikerült, hisz nem éltek már azok a bátyai ezermesterek vagy ácsok, faragómolnárok, akik az eredetit késztették. 56 Olyan emberrel, aki maga is faragott kapufélfát, már nem találkoztam, de néhány hajdan élt helybeli kapukészítőnek a nevére emlékeztek. Ilyenek voltak: Bencze (?), Molnár János (Sitenda), Kupusz (?), és Perity János (Méhész). Említettek még egy fajszi kapufaragót is, akinek Csernyák volt a neve. A kapufélfát keményfából faragták rendszerint tölgyfából, ritkábban akácfából. Leállítás előtt a tövét meg szokták pörkölni, hogy ne rohadjon . A kapufélfákat általában nem festették, de egy helyen találtam olyat, amelyet olaj festékkel zöldre mázoltak, hogy ezzel is tartósítsák. Arról is tudtak, hogy valaki a rovátkákat fehérre festette. A kapufélfák fejét utólag néhány helyen bádoggal borították, hogy az eső károsító hatásától megvédjék. A kapufélfákba két-két vasból készült sasokat vertek, s erre illesztették a kapuszárnyakat, amelyeket FEHÉR Zoltán 1996. Gazdálkodástörténeti fejezetek. Az 1950-es években még magam is láttam emberalakú kapufélfákat Ordason., Fajszon, Foktőn. Az interetnikus kapcsolatokról: FEHÉR Zoltán 1996. DEÁK Geyza 1910. 195. A Tiszaháton "A sövénykerítéshez sövény kapu való, a palánkhoz deszkakapu, de azért láttam sövény mellett is, palánk mellett is (ma ez a szokottabb) hosszú leveles kaput." Bátyán is ez volt a helyzet. FEHÉR Zoltán 1996. 105. A História Domus szerint az 1795-ben létesített Kálvária stációit a dunai molnárok faragták ki ital fejében. Valószínű, hogy a tölgyfa feszületeket, sírkereszteket és a kapufélfákat is ők készítették leginkább.
