Bárth János szerk.: Cumania 15. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 1998)

Régészet, éremtan - Balogh Csilla–Pintér László: Avar sírok Városföldről

115 Megjelenésüket illetően kis véleménykülönbségek voltak: Kovrig Ilona az alattyáni temető feldolgozásakor 650 körűire 42 , László Gyula a bócsai sír kapcsán 660 előttre 43 , Csal lány Dezső kicsit későbbre, a 670 évekre helyezte 44 . Készítésük felső határát pedig a 720-as évekre tették, de Szabó János Győző szerint területenként esetleg a 8. század közepéig is használatban voltak. 45 Az övhöz tartoztak azok a négyzet alakú, préseléssel kialakított vízszintes bordákkal tagolt veretek (VII. t. 3.), amelyeket sima bronz hátlapjukra hajló szélük, egyetlen nittszöggel való felerősítésük figyelembevételével kisszíjvégeknek határoztunk meg. Bár a szögletes kiképzésű szíjvégek nem jellemzőek, de mégsem egyedülállóak az avar korban. Korong alakú véretekből és a szögletes bordázott kisszíjvégekből álló övgarnitúra az Ürbőpuszta 8. lovassírban 46 csont botvég, vaslándzsa és sötétszürke kézzel formált edénnyel, csikózabla, hurkosfülű kengyel kíséretében került elő, amit Bóna István a 630-670 közötti időszak temetkezéseihez sorolt 47 , a Gátér 9. sírban 48 pedig hengeres varkocsszorítók és kisgömbcsüngős fülbevaló társaságában került elő. Fülkarika. Férfisírjainkban ékszerek nem fordultak elő. Az egyetlen kivétel a leggazdagabb sír — 46. sír —, ahol a koponya két oldalán l-l sima kis bronz fülkarika került elő. Vaskés. Általában a jobb kéz közelében találtuk a sírokra olyannyira jellemző vaskéseket. A több esetben megfigyelhető tokmaradványok alapján rekonstruáltuk, hogy a késeket négyszögletes keresztmetszetű, négy különálló falapból készített tokban tartották, amiket körbe-körbe bőrrel csavarhattak be. Késeik hosszabbak voltak, mint a női sírokban találtak. A 46. sírban 20 cm hosszú pengéjű, egyélű kés került elő. Ez már inkább harci, vagy vadász késnek mondható, melyek a 7. század második felében jelentkeznek először. 49 Egyéb. Pásztorkészség (csiholó, kova) két sírban (46., 50.) volt, mindkettő a bal oldalon csüngött le az övről. Egyetlen sírban — 33. női sír — került elő tarsolyzáró csontlemez. Fegyver. A temetőben egyetlen fegyver került elő, szintén a 46. sírból, egy jó megtartású fokos (IX. t. 12.). Pengéje aszimmetrikusan szélesedik, köpüje kerek, foka négyszög átmetszetű, tompa. Általában a hosszabb élű baltákat, szekercéket szokták munkaeszköznek tartani, ezért soroltuk ezt az eszközt a fegyverek közé. Mivel a 46. sírban a hosszú kés és a fokos is a jobb oldalról került elő, ezért nem zárhattuk ki, hogy a sima, vascsatos öv talán fegyverövként funkcionált e sírban. KOVRIG Ilona 1963. 231. LÁSZLÓ Gyula 1976. 106. CSALLÁNY Dezső 1960. 77. SZABÓ János Győző 1968. 42. BÓNA István 1957. 157. BÓNA István 1957. 173. KADAElek 1905. 367. SZABÓ János Győző 1968. 52.

Next

/
Thumbnails
Contents