Bárth János szerk.: Cumania 14. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 1997)
Kapocs Nándor–Kőhegyi Mihály: A bajai ferences zárda háztörténetének I. kötete (Hatodik rész: 1800–1807)
260 Tanúsítjuk, hogy egybegyűjtve így van. Demerácz Ádám atya, helyettes házfőnök, házi tanácsnok Pestalich Gergely atya s. k. a konvent házfőnöke. NB. Ebben az évben koldulásból 300 pozsonyi mérő búza jött össze. Koldulásból 30 urna bor. 27-én a házfőnök atya az alábbi kérvényt adta be: Fenséges Örökös Királyi Herceg, Ausztria Főhercege, Nádor! Magas Magyar Királyi Helytartó Tanács! Kegyelmes, Nagyontiszteit Uram, Uraim! Mivel konventünk tetőzete - az épület szilárdságán részben a hó, a záporok és bőséges esők következtében keletkezett, hosszan elnyúló hasadékok és repedések miatt, részben elöregedés miatt - oly mértékben elavult, hogy szinte minden pillanatban azzal fenyeget, hogy épületeink romjai a fejünkre omlanak, s attól kell aggódnunk, hogy a szegénység segíteni nem tud. Ezért ezen legnagyobb szükségünktől sürgetve helyezzük alázatos kérésünket a királyi könyörület ölébe, hogy ne vonakodjék kegyes segítséget nyújtani a közalapból a javítási munkálatok költségeihez a szükséges anyagokkal, jelesül kúpcseréppel és épületfával, éspedig Szekszárd városából, mint amely szomszédságunkban van, a következő indítékokból. 1-ször. Mivel konventünk létszáma, mely egyike a nagyobbaknak, a szolgákat leszámítva huszonegy személyre emelkedett, az eltiltott koldulás helyébe Legfelső helyen kegyesen meghatározott és adott évenkénti kárpótlás kevesebb személyre lett méretezve, és csupán annyi, hogy alig elegendő az élelemre és ruházatra; következésképpen az épületekre semmi pénzalap nem marad; így történt, hogy a szükséges javítás évről-évre való halogatása ily súlyos romláshoz vezetett. 2-szor. Mivel olyan időket élünk, hogy körülményeink szűkössé váltak, mivel hogy azokért a dolgokért, melyeket néhány évvel ezelőtt egyszeres áron bárhol be lehetett szerezni, azokért most kétszeres, háromszoros, sőt magasabb árat kérnek; ebből következik, hogy a konvent jövedelmi részesedésének is magasabbnak kell lennie; ezért mindig különleges kegyként értékeljük a Legfelsőbb helyről nekünk a búza és a bor koldulására adott kegyes engedélyt. 3-szor. Terheink növeléséhez járul az is, hogy ebben a konventben folyik a szerzetes ifjúságnak a filozófiai tudományokra oktatása és nevelése; e tekintetben ugyan a tartományfőnök azoknak a konventeknek, melyekben szerzetes fiatalok tartózkodnak, meghatározott összeget juttat, de ez csak annyi, amennyi szinte csekélység a messze túlhaladott mennyiséghez. 4-szer. Mivel minden dolognak magasra szökött az ára, ennek visszahatásaként legtöbb jótevőnk bőkezűsége a megszokotthoz képest csökkent; de egyébként az egyszerű népet, mely ilyen-olyan alamizsnát szokott adni, részben a nem oly rég pusztított végzetes tűz nagy mértékben tönkretette, részben pedig egyéb változások