Bárth János szerk.: Cumania 14. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 1997)

Kovács Endre: A karácsonyi ünnepkör népszokásai Doroszlón

163 „...bukszába kő tenni, hogy egész évbe sok péndz lëgyën a házná." „A karácsonyi legyet bele kő sütni a kalácsba oszt beadni a legénynek... Avvâ mëg lëhet 88 fogni még azon a farsangon." „Anyám mindig csinát karácsonyra szeretetgalambot. Ëgy tyúktojást kifujt, az vót a teste; a feje kovászbú; a szárnyait dunctpapírbú... Úgy szerété fő, hogy ha az ajtó nyílott, akkó a galamb leereszkedett... Mindig háromkirálokig maradt fönn..." „A galamb át vót kötte piros szallaggâ..." „A karácsonyi galamb az a Szentlélek jelképe, a karácsony mëg a szeretet ünnepe. A galamb nyakára piros pántlikábú masnit kötöttünk. Nevezték azt Szentlélëk-galambnak mëg békegalambnak is." „Karácsony bűttyin az udvarba nem vót szabad lógnyi (száradni) a ruhának, mer ahun lóggott, ott aszonták, hogy valaki fölakassza magát abba az évbe." „Karácsonykó, újévkó, husvétkó... Szóvá, éféli mise előtt mindig szót a mozsárágyú a községháza udvarába: eső harangszó helëtt ëgyet, másodszorra kettőt, harmadikra hármat lűttek... Utójára 1943-ba lűttek, ebbe a világba szűnt mëg." (Ezután a mozsárágyú a szomszédos Sztapárra került.) Az új Jugoszláviában a magyarlakta településeken betiltották a jelesnapi lövöldözéseket. A tilalom a legutóbbiakig is tartott, ami miatt mára már meg is szűnt népszokás-jellege. A szomszédos szerb településeken azonban mindmáig él ez a gonoszűző céllal végzett cselekmény. Amikor még nem volt villanyáram a faluban és az utcák sötétek voltak (1937 előtt), akkor az éjféli misére hívó első harangszóra égő gyertyákat helyeztek a lakóépületek utca felőli ablakaiba, hogy lássanak a templomba igyekvők. A karácsonyfa fölállítása, díszítése mindig az asszonyok gondja volt. A kisgyerekes anyáknál jobban és nagyobb szeretettel aligha végezhette volna más ezt a szép föladatot, amellyel a legkisebbeknek mindig nagy örömet szereztek. Korábban a fenyőfát Luca-búzás fazékba állították, később díszes állványra helyezték. A leánygyermekek játékszereire külön gondot fordítottak és ha csak tehették, csináltattak valamelyik falubéli asztalossal kisbölcsőt, kisbútort, amelyhez a szentkúti búcsúban vettek „kaucsuk babát". A leánykák később nagy gonddal varrtak öreg kelméből vagy a varrónőtől szerzett hulladékanyagból babaruhát. Amikor aztán fölnőtte váltak és férjhez mentek, a kisbútor a régi helyén maradt, a „babasarokban" és ott várta meg az unokákat, akik szívesen jöttek nagyanyjukhoz anyjuk bútoraival játszani. Az volt a szokás, hogy amíg kisiskolások voltak a gyerekek, addig a „Jézuska" hozta nekik a karácsonyfát. Mihelyt sötétedni kezdett, elvezette őket az öreganyjuk 87 Kovács Endre, 1982; 1440. sz. 88 Kovács Endre, 1982; 1468. sz. 89 Kovács Endre, 1982; 323. sz. 90 Kovács Endre, 1982; 324. sz. 91 Kovács Endre, 1982; 325. sz.