Bárth János szerk.: Cumania 14. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 1997)

Kovács Endre: A karácsonyi ünnepkör népszokásai Doroszlón

148 A betlehemes misztériumjáték tudományát idősebb társaiktól vették át a gyerekek. Nagy kedvvel járták a betlehemet, mert minden háznál ajándékot kaptak: házilag pörkölt cukorkát, diót, almát, aszalt gyümölcsöt vagy pénzt. A betlehemjárás gyerekkori szenvedély is volt, mert sok szép élménnyel gazdagította a gyerekek életét. Volt egy időszak, amikor Rácmiliticsre, a szomszédos német faluba is meginvitálták őket betlehemet járni, mivel ott nem élt ez a népszokás. December elején kezdték és 22-ig rendszeresen járták a betlehemet, este hat és kilenc óra között, mert akkoriban (1937 előtt) még zsírosmécsek meg petróleumlámpák pislákoltak mindenütt, ezért a falusiak siettek nyugovóra térni. A szobák földje gyékénnyel volt beterítve, a család tagjai meg a banyakemencét ülték körül. A falu utcái koromsötétek voltak. A kis betlehemesek nemegyszer a Mikulással is összetalálkoztak, bár a Luca veszélyesebb volt: egyszer tüskés pálcájával üldözőbe vette a gyerekeket. Mivel gonoszjáró napok is vannak Luca tájékán, nem csoda, hogy kutya vagy macska képébe bújt „boszorkánnyal" is találkozhattak a sötétben. A betlehemes misztériumjátékot, amelyet a házaló gyerekek adtak elő, mindenki kedvelte; különösen pedig a legkisebbek, a gyerekek szívéhez állt legközlelebb. Egymás között fölosztották a falu minden utcáját, házról-házra jártak és ahol abbahagyták, másnap ott folytatták a betlehemjárást. Voltak házak, ahol amikor megjelentek, a gazda kiszólt és megkérdezte, hogy hányan vannak? Négyen-hangzott a felelet. Akkor öt felé szaladjatok, mert ma már voltak itt betlehemesek. Majd jöjjetek holnap..! -mondták. Az is megtörtént, hogy valamely nagyapa elibük ment, hogy soron kívül, náluk járják el a betlehemet, mert az unokái nem tudják már kivárni, hogy odaérjenek: sírnak és aludni sem térnek, amíg nem jönnek a kis Jézuskával... A Templomos nyakában elől a kistemplom, hátul vászontarisznya lógott. A pásztorjáték végeztével a gazdasszony a tarisznyába dugta az ajándékot vagy ahogyan nevezték: az alamizsnát. Osztozkodásra mindig a legközelebbi társukhoz tértek be: mindent kiöntötték az asztalra és szétválogattak. Volt ott aszalt alma, szilva, barack; dió; pénz meg miegymás. Amikor nem tudtak testvériesen megosztozni, leginkább a templomosnak ajándékozták a kimaradt gyümölcsszemeket, mert úgymond, tőle sok függ és ő cipeli az alamizsnát. Valahányszor bementek egy házhoz, énekelni kezdtek, miközben botjaikkal önmagukat meg a templomosukat védelmezték a dühös kutyáktól. Amíg az utcakaputól a gangig értek, kórusban énekelték a beköszöntőt: „Csordapásztorok midőn Betlehembe csordát őriztek éjjel a mezőben, csordát őriztek éjjel a mezőben."