Bárth János – Sztrinkó István szerk.: Cumania 13. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1992)

Játéktörténet - Váczi Mária: Néhány gondolat a családi játékszokások változásáról egy, nyolc–tíz éves gyerekek körébenvégzett vizsgálat nyomán

584 VACZI: NEHANY GONDOLAT A CSALÁDI JÁTÉKSZOKÁSOK . . . nem tudnak félrevonulni, több a veszekedés és erőszakoskodás. A szülők alapvető játékélményei az utcákhoz, udvarokhoz kötődtek, ennek szabadságáról szóltak az interjúrészletek. „Ki voltunk csapva, azt játszottunk, amit akartunk, gyönyörű helyen laktunk, játékemlékeim a házunkhoz és az utcánkhoz vezetnek. Lövészárkokat ástunk a kertben, sokszor játszottunk háborúsat." (8 éves fiú édesapja) „Zalában éltem gyermekkoromban. A korcsolyázás, sizés, a szánkózás volt a kedvenc játékunk. Szerettünk labdázni (likba-labdázás), pilickézni (bigézni). Emlékeim a családi otthonhoz, az utcához kötődnek." (9 éves lány édesapja) „Otthon játszottunk többet. Sok gyerek volt az utcában, gólyalábat csináltunk együtt, mindig összejöttünk, hol az egyik udvaron, hol a másikon." (10 éves lány édesapja) „Gyermekkoromban nagyon szép helyen laktunk, egy régi kastélyban. Erdő, víz, gazdag természet vette körül. Nekünk ez kimeríthetetlen játékforrásunk volt." (9 éves lány édesanyja) A szülők gyermekkorában az iskolai udvarok fontos helyei voltak a közös játéknak, ahol a tanyai összevont osztályok részére gyakran 1-1,5 óráig tartott a szünet, s ilyenkor a tanítók is részt vettek a játékban. A mozgás játékos változatait a szülők gyakrabban emlegették, mint a gyerekek, így kedvelt volt körükben a torna, birkózás, versenyfutás, futball, a különböző kiütős labdajátékok, távol- és magasugrás. Legtöbbször valóságos versenyszituációban zajlott a játék, ahol a helyezettek felállhattak a farönkdobogók tetejére, s igazi érmeket vehettek át. A gyerekek életében a mozgás sportjellege tűnik dominánsabbnak. Iskolai sportkörökbejárnak, ahol a teljesítménycentrikus edzéstervek egyre kevesebb teret engednek az önmagáért való játékos mozgásnak. A szabad, közösségi terek hiánya s az aszfaltrengeteg sem kedvez a hagyományos grundbirkózásnak, labdázásnak. „Kevesebbet játszanak most a gyerekek —panaszkodtak a szülők —, emeletes házakban élnek, állandóan a televíziót nézik és keveset mozognak. Nem igénylik a mozgást. Rájuk kell kényszeríteni. A városrendezés nem gondol rájuk." (9 éves lány nevelőapja) A szabadban való játszás — elsősorban a lakótelepiek esetében — nehezen tud szerves részévé válni a gyerekek életének. Gyakran komoly, az egész család tevékenységstruktúráját érintő szervezést kíván, programmá és nem természetessé válik ennek megvalósítása. A szabadtéri játékok legtöbbje aktivitást és fantáziát kíván a játszóktól. Ezzel szemben a gyermekszobák játéktól roskadozó polcai, valamint a tömegkommunikációs eszközök — elsősorban a televízió, video — azt sugallják a gyerekeknek, hogy kisebb erőfeszítés árán is el tudják szórakoztatni magukat. A felnőtt-társadalomban is tapasztalható passzív, kultúrafogyasztó mentalitás a gyermeki attitűdre szintén hatással van. A gyerekek nemzedékében csökken a szabadtérben folytatott játéktevékeny-