Bárth János – Sztrinkó István szerk.: Cumania 13. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1992)

Játéktörténet - Váczi Mária: Néhány gondolat a családi játékszokások változásáról egy, nyolc–tíz éves gyerekek körébenvégzett vizsgálat nyomán

JÁTÉKTÖRTÉNET , 577 tek. Két család lakott együtt a nagyszülőkkel, velük személyesen is találkoztam. A szülők — láthatóan — szívesen és örömmel beszélgettek a gyermekkoruk játékairól, viszont találkoztam olyan családokkal is, ahol a gyerekek most hallot­tak először mindezekről. 3. A VIZSGÁLAT ISMERTETÉSE Úgy tűnik, hogy napjaink játékkultúrája leképezni látszik a társadalmi mobilitás által meghatározott folyamatokat; a továbbiakban ezek irányát, dinamikáját kívá­nom bemutatni. (1. sz. táblázat). A mennyiségi összehasonlítás révén látható, hogy a mai gyermekszobákban sokkal több a játék, mint az előző nemzedékek életében volt. A próbaképpen megszámolt mintegy másfélszáz játéktárgy csaknem mindegyik családban jellem­ző. Nem szükséges mélyebb elemzés annak megállapításához sem, hogy a társadal­mi változások hatása, a divat, a műszaki-technikai fejlődés nyomot hagyott a generációk tárgyi játékvilágában is. A játékok egyfajta csoportosítására alkalmasnak tűnik a nemek szerinti bon­tás, de a kontúrok bizonyos játéktípusok esetében összemosódnak, esetleg teljesen feloldódnak. Az édesanyák kislánykori játékainak kitüntetett kedvence a sírósba­ba volt; a legkülönbözőbb anyagokból készült bababútorok; főző- és tálalóedény­kék és a háztartási gépek kicsinyített másai. Az ugrókötél és labda képezték a játékok másik körét. Az apák által leggyakrabban emlegetett tárgyak: szánkó, roller, sárkány, fakard, bodzapuska, íj, nyíl, csúzli, parittya, kerék, gomb, golyó, kocsi, gólyaláb, korcsolya; vagyis az úgynevezett népi gyermekjátékok. A fiúk „babája" a mackó és a labda szintén a legkedveltebb játékok közé tartozott. Köztes, mindkét nem által szívesen használt játékok a konstrukciós és társas­játékok körébe sorolhatók. Az építőkocka és Märklin építő mellett kedvelt volt a marokkó, a dominó, a kártya, a sakk, a malom; valamint az egyéb táblás társasjá­tékok, például a „Gazdálkodj okosan!". A diavetítő tölthette be náluk azt a szerepet, amelyet talán napjaink világában a video jelent. A mai kislányok vágyálmai közé tartozik a Barbie: fiú- és leánybaba, ruha­és étkészlet, lakás; továbbá a fésülhető Miss Pixy babafej. A kisfiúk játékai között az autócsodák elemes változatai, a vasutak és a fegyverek foglalják el a legnagyobb teret, az ólomkatonák helyett műanyag társaik masíroznak a polcokon. Az egyszerűbb programokat tartalmazó elektronikus játékok mellett néhány családban megjelent a számítógép is. A hagyományos plüss állatkák és mackók mitsem veszítettek népszerűségük­ből. Minden családban megtalálható korunk legnagyobb konstrukciós játékötlete, a LEGO, amely képes volt közös asztalhoz ültetni nemcsak a lányokat és a fiúkat, hanem a különböző generációk tagjait is.

Next

/
Thumbnails
Contents