Bárth János – Sztrinkó István szerk.: Cumania 13. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1992)
Néprajz - Bárth János: Bácskai megosztott települések
350 BARTH: BÁCSKAI MEGOSZTOTT TELEPÜLÉSEK földkönyvben a „Tretplätze" kifejezéssel illették. A lakótelepülés és a tartozéktelepülés képén egyaránt látszik a mérnöki beavatkozás, a tervszerű elrendezés. Gyanítható, hogy ez a nagy fokú rendezettség nem régi keletű. A falu ugyanis ezen a tájon réginek számít. A török uralom idején már szerbek lakták, akiknek jelenléte valószínűleg folyamatosnak tekinthető a földkönyv születéséig. Kizártnak tűnik azonban, hogy a Bogyán területén megtelepedett szerbség a XVII. században és a XVIII. század első felében mérnök által kimért sakktábla alaprajzú faluban élt volna. Valószínűleg egy természeti csapás után, esetleg egy erélyes földesúr parancsára, a XVIII. század végén alakították ki a falu szabályos tömbjeit. Ilyen átrendezésre alkalmat adhatott az 1785. évi nagy árvíz, illetve az 1799. évi földesúrváltás. A közelmúltban végrehajtott falurendezésre és új telkek osztására utalhat az a tény, hogy sok a „tartalék"-ként birtokolt plusz telek. A 88 összeírt bogyáni jobbágy közül 12 egy-egy „tartalék"-telket, 1 jobbágy pedig kettőt birtokolt a maga telke szomszédságában. Ráadásul az 50. számú jobbágy az 51. számúnak jelzett plusz telek képében 5 telekre való, 1400 négyszögöles földet birtokolt a falu közepén. Ezeket a plusz telkeket, valószínűleg azért szerezték a jobbágyok, hogy gyermekeik számára a szomszédban biztosítsanak építési területet. Ha régen lett volna a falurendezés, a „tartalékolt" telkek már mind gazdára találtak és beépültek volna. Figyelemre méltó az a tény is, hogy a térképlap készítője sok telekre nem rajzolt házat. Természetesen nem a „tartalékolt" telekre gondolunk, mert azok beépítetlensége nyilvánvaló, hanem olyan parcellákra, amelyeknek gazdája egy lakótelekkel rendelkezett, legfeljebb szálláskerttel kiegészítve. Az ilyen telektulajdonosnak valahol lakni kellett, amíg nem volt háza. Néhányan talán szüleik, hozzátartozóik házában húzódta meg, mások a telkükön kezdetleges építményben: gunyhóban, putriban éltek házuk felépüléséig. Ezeket a kezdetleges építményeket a térképkészítő nem minősítette háznak, és nem jelölte. így csak 72 ház került rá a parcellák rajzára. A házsorok foghíjassága is arra utal, hogy a falurendezés nem sokkal a földkönyv megszületése előtt történt meg, a telektulajdonosok egy része még nem tudta felépíteni házát. Föltételezhető, hogy a szép kidolgozoású földkönyv éppen azért készült el 1803-ban, hogy rögzítse a tulajdonviszonyokban, földhasználatban bekövetkezett határbeli változásokat és megörökítse a belterület rendezésével, átalakításával létrejött új településrendet. Az 1803. évi földkönyv belterületi térképének készítője számokkal látta el a falu lakótelkeit és szálláskertjeit. A térkép és a telekbirtokos lista együttes elemzésével megállapítható, hogy melyik telket ki birtokolta, a gazdának volt-e szálláskertje, egy-egy szálláskert melyik lakótelekkel alkotott birtoklási és gazdaságviteli egységet. A térképen 110 lakótelket látott el számmal a felmérési munkálatokat végző mérnök. Az utolsó szám ugyan a 109-es a sorban, de mivel 1 l-es számból kettő van, a telekparcellák száma a valóságban 110. Néhány telek középület portájának,
