Bárth János – Sztrinkó István szerk.: Cumania 13. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1992)

Régészet - V. Székely György: A Kecskemét-nyíri friesachi éremlelet

144 V. SZÉKELY: A KECSKEMET-NYIRI. . . készült és került Magyarországra, jóllehet karinthiai leletekben viszont — kivéve a leiflingi (Tscherberg) leletet

22 — nem bukkan fel. — A L. 27. az előbb említett L. 26-hoz képest jóval kevesebb leletben és kisebb példányszámban található, s a leletösszetételek korábbi, 1235 előtti kibocsátásra utalnak. — II. Eberhard utolsó érseki veretei, amelyek a hazai friesachi leletek többségében előfordulnak: a L. 28. és 29., így ezek tekinthetők a tatárjárás idején földbekerült, azaz a tatárok elől elrejtett éremleletek záróvereteinek is. Kibocsátásuk 1230 és 1240 közé tehető. Ezekből a leletekből hiányzik a L. 30., így ez minden bizonnyal 1240 után készült, s csak olyan leletekben fordul elő, amelyek biztosan 1241—1242 után kerültek földbe (Ostrovo,

23 Cilii

24

). A kecskeméti lelet biztos kibocsátóhoz és verdéhez köthető legkésőbbi veretei: II. Eberhard érsektől a már említett L. 28. és 29. Friesachból, Bernhard karinthiai hercegtől a L. 214. St. Veitből, a L. 163. és 165. Landstrassbol, V. Bertold aquileiai pátriárkától a L. 136. Windischgrazból, II. Frigyes steier hercegtől a L. 213. (BB. 27.) és L. 360. (BB. 25.) Steinbol, s nem utolsósorban az 1230-as évek végén kibocsátott LWM. 45. (Koch 144.) bécsi dénár. Mindezek alapján nagyon valószínű, hogy a Kecskemét-nyíri lelet záródása és egyúttal földbekerülése 1241 tavaszára tehető, amikor a tatár csapatok először dúlták fel a Duna—Tisza közét.

25 Mint minden nagyobb darabszámú friesachi leletben, így a kecskemétiben is a friesachi utánveretek (határveretek) számos példánya bukkant fel, közöttük néhány új típus és változat is. Tekintettel azonban arra, hogy az eredeti darabok nem maradtak meg, minden kétséget kizáró azonosításukat az újabb, teljesen feldolgozott leletektől kell várnunk. A most elvégzett meghatározás során a kevésbé ismert, ritkább típusok vagy változatok esetében célszerűnek láttuk más leletekben észlelt előfordulásuk megemlítését is, ezáltal is valószínűsítve ilyen példányok jelenlétét a kecskeméti leletben is. A kecskeméti lelet újrahatározása során a leletjegyzék 145. tételénél szereplő éremrajzot egy 13. századi bécsi dénár (LWM. 45., Koch 144.) előlapjával sikerült azonosítani. Ezzel ismét emelkedett azoknak a 13. század első felében záródó éremleleteknek a száma, melyekben a friesachiak mellett bécsi dénárok is találhatók.

26 Az alábbi táblázat a kecskemétivel egykorú friesachi leletekben előforduló bécsi dénárokat mutatja:

27 2. táblázat. 22. BAUMGARTNER, Egon 1949. 85. 23. BRUNSMID, Josip 1899—1900. 107—148. 24. LUSCHIN, Arnold 1923. 105., BAUMGARTNER, Egon 1947. 40—41. 25. KRISTÓ Gyula 1984. 1425—1434., uő. 1986. 111—131. 26. A ladánybenei éremlelet feldolgozása során már számba vettem a bécsi dénárok előfordulását a Duna—Tisza közi leletekben, de itt még erről a bécsi dénárról nem volt tudomásom, V. SZÉKELY György 1984. 254, 257—258.