Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 12. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1990)

Néprajz - Fehér Zoltán: Bátya népének kereskedése

408 FEHER: BÁTYA NÉPÉNEK KERESKEDÉSE . . . kínálat viszonya". Sérelmezték az alakuló közgyűlés Budapestre tételét, s hogy a kalocsai közgyűlés meg egybe esett az ottani országos vásár (márc. 19.) napjával. Összeegyeztethetetlennek tartották, hogy Szabóky országgyűlési képviselő legyen a paprikaszövetség elnöke, mert mint mondották „Szabóky csak párthíveinek ügyeit viseli szívén", s ezenkívül a monopólium híve. De nem is paprikatermelő, holott csak ilyen minőségben lehetne elnöknek megválasztani. A budapesti alakuló közgyűlésen végül 139 szavazásra jogosult jelent meg, s közülük 103 (!) bátyai volt. Az ellenzék tehát minden elővigyázat ellenére abszolút többséget képviselt. A gyűlésen Szabókyt közfelkiáltással (3-4 ember kiáltozott éljent Szabóky nevének felolvasásakor) a főszolgabíró mégis elnöknek nyilvánította. A kijátszott tömeg ekkor azt követelte, hogy legalább a tisztikarba válasszák be jelöltjeiket, Gerényit, az MTA bátyai gazdasági tanácsosát és egy Szalontai nevű fajszi gazdát. Gerényi jelölését a főszolgabíró először azért utasította vissza, mert „a tanácsos úr nem termelő, hanem annak megbízottja". Helyette a nép a bátyai Harangozót ajánlotta, akit meg nem tartott a főszolgabíró a tisztségre alkalmasnak. (Harangozót ennek ellenére megválasztották.) Az általános felháborodás, zúgás közben hadarva fölolvasták a jelöltek hivatalos listáját, s az azon szereplőket megválasztottnak nyilvánította az elnökség. Ilyen volt a valóságban az „egyhangú lelkesedés". A bátyaiak ezután Eckhardt Tibor és Rakovszky Tibor kisgazdapárti képviselők lakására vonultak és elpanaszolták a velük esett sérelmeket. A Kisgazdapárt ezért nyilatkozatot osztott ki, amelyeken aláírásokkal akarták bizonyítani tiltakozásukat az egyesületi választások miatt. A bátyai megbízottak szét is hordták ezeket a nyilatkozatokat az érdekelt községekbe azzal, hogy az aláírt ívekért majd érte mennek. Pánti Károly és Szarvas István (malmos és nagykereskedő) azonban csak Foktőn és Benedeken kapta vissza az íveket. Gederlakon a bíró szerint a papírok „elkallódtak". Úszódon pedig a csendőrök vették el a megbízottaktól a nyilatkozatokat, ami náluk maradt, azt meg hazafelé tértükben szedték el tőlük a kakastollasok. Még rosszabbul jártak a fajszi megbízottak. Őket a vendéglőben tartóztatták le a csendőrök, a falun keresztül szuronyos puskával kísérték, a községházán a fal felé fordítva őrizték, majd kihallgatták mindegyiküket. Az aláírt ívek természetesen itt is a csendőrség kezébe kerültek. Az egyik megbízottnál, Nagy Zsigmondnál még házkutatást is tartottak. Eközben a fajszi községháza előtt „forró hangulatban gyülekezett a nép". A szorongatott helyzetben lévő csendőrök egyre sűrűbben küldtek jelentést a pillanatnyi helyzetről a kalocsai főszolgabírónak. Szinte csoda, hogy nem ismétlődött meg a háború utáni röszkei és szentmihálytelki tragédia. A fajszi mozgolódás hírét Szarvas G. János és Árva Ferenc paprikakereskedők hozták meg Bátyára. Az aláírások egy részét — nyilván a bátyaiakat — mégis sikerült az illetékesekhez eljuttatni. Mivel a csendőri beavatkozásért a főszolgabíró nem vállalta a felelősséget, Hegedűs P. József és öt társa „ismeretlen tettesek ellen" feljelentést