Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 11. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1989)

Műtárgyvédelem - Áipliné Faragó Mária: Római kori üvegpalack restaurálása

622 AIPLINE: ROMAI KORI ÜVEGPALACK . . . — a ragasztóréteg belső szilárdsága (kohézió) és — a ragasztás felületén ható erők (adhézió). Kohézió A ragasztóréteg és a ragasztandó anyag szilárdságát a kohéziós erők határozzák meg. A kohéziós erők lehetnek; — elsőrendű kémiai erők (ionos és kovalens kötés) — másodrendű, nem kémiai kötőerők (van der Waals erők, hidrogénkötés és fémes kötés). Az elsőrendű kémiai kötések hozzák létre a molekulákat, az atomok közötti tartós kölcsönhatás révén. A másodrendű kémiai kötéseknek közös jellemzőjük, hogy a kötésenergiájuk lényegesen kisebb, mint az elsőrndű kötéseké. Különleges típusa a hidrogénkötés, mely csak akkor jön létre, ha az egyik molekulában kovalens kötésű hidrogén atom, a másikban pedig nagy elektronsűrűségű, polarizálható atom van. Adhézió Szilárd anyagok felületén különféle anyagok tartósan kötődhetnek. A tapadást az adhéziós erők biztosítják. Az adhéziónak leglényegesebb meghatározója az adszorpció. Az adszorpció is kétféle lehet: kémiai (kempiszorpció) és fizikai. A kémiai erők csak megfelelő anyagok párosítása esetén alakulhatnak ki, ezért a ragasztásnál a kemiszorpció nem tekinthető általánosnak. Általánosabb és ezért nagyobb jelentőségű a másodrendű kötőerőket létrehozó fizikai adszorpció. Az adszorpcióra ellentétesen hat a deszorpció. Ha a külső körülmények változatlanok, a két folyamat egyensúlyba kerül. Pl. a hőmérséklet növelése a deszorpció irányába tolja el a rendszert, melynek következtében csökken a ragasztási szilárdság. A ragasztásnál fontos szerepet játszik még a mechanikai adhézió. A jelenség lényege az, hogy a szilárd test felülete érdessége miatt mintegy lehorgonyozza a felületén megszáradt, vagy kémiai úton megszilárdult másik fázist. Egy jól érdesített felületet tehát könnyebb ragasztani, mert a megnövekedett felület nagyobb mechanikai adhéziót eredményez. Az adhézión kívül az elektrosztatikus erők is meghatározzák a ragasztás milyenségét. Eszerint a poláros anyagok felületén a dipólusos molekulák úgy rendeződnek, hogy az ellentétes töltésű részek vonzzák egymást. Ezért biztosít nagy kötésszilárdságot poláros anyagokkal történő ragasztása. Amikor térhálós ragasztókat utólagosan hőkezelünk, voltaképpen a dipólusok elrendeződését segítjük elő, mert magasabb hőmérsékleten nagyobb a molekulaláncok hőmozgása. A ragasztás szilárdságát nagymértékben befolyásolja a ragasztandó felület nedvesíthetősége, illetve a ragasztóanyag nedvesíthetősége. Kutatások szerint jó nedvesítést az az anyag biztosít, amelyben az adhéziós energia megközelíti a kohéziós energiát. X1 11. BALÁZS GY. (szerk.) 1976. 9—18. o.