Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 11. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1989)

Művészettörténet - Sümegi György: Muraközy János (1828–1892)

MŰVÉSZETTÖRTÉNET 571 tabban van megfestve. A nagy kompozíción megnőtt, tekintélyesebb lett a karszék, és mögéje hatalmas sötét drapéria omlik le, míg eléje színes díszpárna került a mélyülést is jobban hangsúlyozó padlóra. A Vázlaton az ablak- és ajtónyílás, fény és levegőbeeresztő, míg a nagy képen aprólékosan, ajtókkal, élekkel, síkokkal, benyíló ablaküveggel együtt megfestett szerkezeti és épületelem. A falon, a kép hátterében aranykeretes tájkép függ, kép a képben kompozíció. A feszült drámaiságú, inkább csak az erővonalakat sejtető, mint aprólékosan kidolgozó friss vázlathoz képest a nagy kép részletezőbb, fáradtabb és egyúttal kevéssé is drámai. Mintha a gazdagon bemutatott részletek tompítanák a drámát és szelíd parolázássá enyhítenék a fiú apjától vett, lehet, hogy végső búcsúját. A mozdulatok, az arckifejezések és a gesztusok sem olyan határozottak és szuggesztívek itt, mint a Vázlaton. Mintha a történet, a megjelenített tartalom is módosulna valamelyest. Mintha a levert szabadságharc után hazalopakodó volt gerillakapitány bujdosni és nem csatába indulna a közelgő alkonyidőn és a világra már a szabadságharc elvesztése óta figyelni alig tudó, csüggedt apjától félne végső búcsút venni. A nagy kép nőalakjának tekintete riadt inkább, mint aggódó, arckifejezése félelmet áraszt s nem biztatást. A Vázlaton csatadal, forradalmi vers eleven lüktetését erezhetni, míg a továbbfejlesztett nagy kép részletező, leírásokban bővelkedő elégiának tetszik. A két mü tartalmi lényegének ilyesfajta, kétirányú kibontása talán nem erőltetett és túlzó, hiszen a részletekben megmutatkozó eltérések támogatják a mondanivaló kétféle olvasatának lehetőségét. A két kép párhuzamos és részben egymástól független értelmezhetőségével kapcsolatban még egy fontos, semmiképpen nem elhanyagolható momentumra érdemes utalni. A harcba (vagy bujdosni) induló főalak arcvonásai Muraközy önarcképeivel mutatnak közeli rokonságot. A kompozíció önéletrajzi jellege, vallomásos volta egyébként is vitathatatlan evidenciájú. Ha helyesen értelmezzük a nagyméretű képet és valóban bujdosásra indulót kell látnunk a központi figurában, akkor az idős pátriárka csüggedt és reménytvesztett figurája az elveszett szabadságharc fölötti bánkódást is szimbolizálhatja. S ha ez így van, akkor a festő önmagát is ábrázolhatta aggastyánként, egy későbbi életszakában, hiszen a mejelenített magatartás őt magát is jellemezhette. Habitusával, emberi lényével megegyező lehetett e magatartása Muraközynél öregkorában is. A bal kézfejre csüggedten lehajló fejmotívum rokonsági körét Kiss Bálint Jablonczai Pethes Jánosában (Jablonczai Pethes János leányától búcsúzik a leopoldvári tömlöc ablakánál, 1674-ben), Madarász Viktor Zrínyi Péterében (Zrínyi és Frangepán a bécsújhelyi börtönben) és Orlai Pétries Soma Petőfijében (Petőfi Debrecenben, 1857) találhatjuk meg. Muraközy János Gerillakapitány búcsúja című képét nemzeti- történeti festészetünk java alkotásai közé sorolhatjuk mondanivalójának komoly, hazafias tartalma és érett, vázlatok során át kiérlelt kompozíciója s telt színvilága miatt is. A kép Muraközy főműve, és romantikus festészetünk kvalitásos, eddig nem ismert és méltányolt darabja.