Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 11. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1989)

Embertan - Henkey Gyula: Duna–Tisza közi magyarok etnikai-embertani vizsgálata

538 HENKEY: DUNA—TISZA KÖZI MAGYAROK ETNIKAI. . . A gyakrabban előforduló típusok előfordulási sorrendje: turanid (1—12. kép), előázsiai (22—26. kép), pamíri (19—20. kép), keleti mediterrán (34—36. kép), dinári (28—30. kép). A turanid a Duna, Tisza menti és a kiskunsági őslakosoknál, az előázsiai és a keleti mediterrán a kiskunsági őslakosoknál, a pamíri a Duna, Tisza menti és jászsági őslakosoknál, a dinári a jászsági őslakosoknál mutatható ki a Duna—Tisza közi átlagnál jelentősen nagyobb mértékben. A turanid típuson belül az alföldi változat (7—12. kép) a leggyakoribb, az erősen andronovói jellegű változat (4—6. kép) előfordulása is eléggé jelentős. A ritkábban észlelhető típusok közül a keletbalti aránya csak a telepeseknél említésre méltó, az utóbbiaknál az erősen kevert meghatározatlanok gyakorisága is a legnagyobb. A Hiernaux-féle disztanciaszámíások eredményei szerint a Duna—Tisza közi csoportok eléggé közel állnak egymáshoz, a legnagyobb különbség a kiskun, valamint a palóc centrumbeli és dunántúli férfiak között mutatható ki. A jelentős eltérés elsőrendű oka, hogy a férfiaknál nagyobb mértékben kimutatható előázsiai és keleti mediterrán jellegek aránya a kiskunsági őslakosoknál feltűnően nagy, a palócoknál és a dunántúliaknál pedig lényegesen kisebb. A Duna—Tisza közén a keleti mediterránok három főbb csoportja volt elkülöníthető. A leggyakoribb, a transzkáspi változathoz közeli forma (34. kép) általában a tiszántúli és a dunántúli őslakos népességeknél is észlelhető, a némileg kisebb mértékben előforduló, az iráni változattal megegyező forma (35. kép) a palócok kivételével minden csoportnál — a telepeseknél is — említésre méltó számban mutatható ki, míg a pontusinak nevezett típushoz közeli forma (36. kép) szinte kizárólag a Duna—Tisza közéhez kötődik és túlnyomó többségben a kiskunsági őslakosoknál észlelhető. Ez az utóbbi forma a nagykunsági őslakosoknál sem észlelhető. Az általam vizsgált 1271 nagykunsági őslakosnál csak a turanid típus gyakorisága azonos, mint a kiskunsági őslakosoknál, az előázsiai és a keleti mediterrán jellegek lényegesen kisebb, a pamíri jellegek pedig jelentősen nagyobb arányban mutathatók ki náluk, ezért tipológiai szempontból jelentősen közelebb állnak mind a többi őslakosokhoz, mind a honfoglaló magyarokhoz, mint a kiskunsági őslakosok. A jászsági őslakosok is eléggé különböznek a többi kontinuus népességektől, bár kisebb arányban, mint a kiskunságiak. A Jászságban kimutatható volt az a keleti dinaroid forma is, mely egyes kaukázusi népeknél észlelhető. A Duna—Tisza közi telepes magyaroknál őseiknek jelentős részben észak felől való betelepülése folytán kisebb mértékben a keletbalti típus, a nagyfokú keveredés eredményeként pedig az erősen kevert meghatározatlanok előfordulása jelentősebben emelkedik.