Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 11. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1989)
Néprajz - Fekete János: A félegyházi nép búcsújáró hagyományaiból
482 FEKETE: A FÉLEGYHÁZI NÉP HAGYOMÁNYAIBÓL amelyek kisebb-nagyobb különbözőséggel illeszkednek a magyarországi búcsúk szokásrendszerébe. A tanulmány terjedelmének korlátai között természetesen a teljesség ábrázolására nem törekedhettünk. 116 A hagyományosan kialakult helyi búcsúnaptár a hívők körében közismert, mégis a változó ünnepekhez kötődő időpontok miatt, a különféle búcsúnapokat jó előre meg kellett határozni és a szervezést meg kellett kezdeni. A búcsú vezető előzetesen mindig jelentette a plébánosnak a szervezési szándékot, intézte a kocsikat és a távoli búcsú szálláshelyeit. A szálláshelyek hagyományosan kialakultak ugyan, de „illett" a szállásadóknak előre értesítést küldeni. A szervezésben könynyebbséget adott, ha a plébános a szószékről maga is buzdítást adott a zarándoklatra. A búcsún való részvétel a személyek szabad választására, önkéntességére volt bízva, de ebben a döntésben a személyes körülmények: a tanyás gazdálkodás napi kötelmei, a családi helyzet, a munkahelyi elfoglaltság, az anyagi lehetőségek stb. meghatározók voltak. A búcsújárási szándék megvalósulása nagy mértékben függött mindig a család segítő támogatásától is. A búcsújárás régen gyalogosan történt, majd lovas kocsival, az újabb időben vonaton, legújabb pedig már bérelt autóbusszal. A gyalogos zarándoklatnak kiegészítői voltak az önkéntes, vagy tetszőleges díjat számító búcsúskocsik, amelyek a gyalogmenetet követték és szükség szerint fölvették az idős vagy megbetegedett búcsúsokat is. A félegyházi búcsúscsapatban a kocsisoknak mindig külön vezetője volt. Az rendelkezett a kocsik sorrendjéről és megállási helyéről. A kocsisok mindegyike maga készítette elő az útra saját járművét. Ellátta ponyvával, a ponyvázatot maga díszítette zöldággal és esetleg virággal. Visszafelé már jutott búcsúi árvalányhajdísz a kocsiülést keretező ponyvaszegélyre. A kocsisok feladata volt esetenként a pihenőhelyeken a főzés is. Tarhonyalevest, lebbencslevest, kemény tarhonyát, olykor gulyáslevest vagy paprikást is főztek, ha „kerűközött valahun egy-egy birge." Egyébként saját élelmezéséről ki-ki maga gondoskodott lehetőségei szerint. Egy-két napos zarándokúira való felkészülés nem okozott különös gondot, de 6—12 napos távollét élelmezésének előkészítése már alapos szervezést igényelt mindenkitől. A gyalogos búcsújárás volt az igazi, mert a zarándoklás egyéni töredelmeit, a lelki igazodást egyengették az út törődései és fáradalmai. A lovas kocsis, vonatozó zarándoklás a szükséges utazási időt lényegesen megrövidítette, a búcsús nép szokott csoportjait az utazásban megosztotta, az útközbeni ájtatoskodás hagyományos rendjét is megváltoztatta. Az autóbuszozás még jobban lerövidülő utazási ideje újabb változtatási kényszert okozott az utazáshoz tartozó ájtatosság rendjében. 116. A falusi és a tanyai nép búcsújárási szokásairól kitűnő alapozó tanulmány: BÁRTH János: Az illancsi tanyák hajósi búcsújárása.
