Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 11. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1989)
Néprajz - Bárth János: Szeremlei vallomások
400 BARTH: SZEREMLEI VALLOMÁSOK időkben is szállásokat tartottak. Gazdasági telephelyeiket azonban időnként elhagyták, illetve gazdálkodásuk, állattartásuk súlypontját más telepeikre helyezték át. Erre akkor kerülhetett sor, amikr hadsereg elől kellett menteni a jószágot, vagy ha a „táborok" járása közel esett, esetleg, amikor a falut túl messzire költöztették. Ilyen korszak lehetett a XVII. század vége és a XVIII. század eleje. A felszabadító háborúk, a „táborok" jelenléte, a bajai rác uralom, majd a kuruc háborúk nem kedveznek a Duna bal parti földművelésnek, és gyakran került veszélybe az állatállomány is. A falu védettebb helyen volt a jobb parti pörbölyi erdőkben, az állatállomány pedig a Hát-sziget mocsaras környezetű göröndjein. Ezért a szeremleiek valószínűleg átmenetileg nem használták faluhelyi szállásaikat, hanem a Hát-sziget füzeseiben teleltették szarvasmarhájukat. Ez az állapot rögződhetett meg a XVII. század végén Baján élt tanúk emlékezetében. Nem kizárt természetesen, hogy a faluhelyi szállások és a hát-szigeti telephelyek egy időben is létezhettek. A kétféle szállás ugyanis kétféle szállásfajtát, tartozéktelepülés-szintet jelentett. A hát-szigeti telepek valószínűleg épületekkel alig ellátott „szénázó szállások" lehettek, míg a faluhelyi szállások, közelebb esvén a Dunán túli faluhoz és a bal parti művelt földekhez, amikor a szeremleiek használatában voltak, valószínűleg a szálláskertekre emlékeztető komplexebb funkciójú telepek képét nyújtották. A perbéli vallomások alapján úgy látszik, hogy a szeremleiek a háborús esztendők elültével, 1720 táján újra birtokba vették ősi faluhelyüket és ott szállásokat alakítottak ki. A tanúk a szállások létrehozására rendszeresen az „építettek" szót használták. Ez is sejteti, hogy a pusztafaluban létrehozott „új" szállások a „szénázó szállásoknál" fejlettebb, épületekkel jobban ellátott gazdasági telephelyek voltak. Már egy magasabb fejlettségi szintű formáját képviselték a tartozéktelepüléseknek. Tulajdonképpen a Duna túloldalán fekvő helység szálláskertjei voltak, amelyek közelébe 1773-ban a falu áttelepült. Létrehozásukra valószínűleg azért volt szükség, mert a XVIII. század húszas éveitől békésebb napok köszöntöttek a vidékre, kiterjedtebb földművelésre és nagyobb mérvű állattartásra nyílt lehetőség. A füzesbeli teleltető szállásoknál fejlettebb mezőgazdasági telephelyekre volt szükség, amelyek a földművelés és az állattartás érdekeit egyaránt szolgálták. Tanulmányunk egy korábbi részében írtunk arról, hogy a falu már 1726 táján, tehát röviddel a szálláskertek létrehozása után vissza akart költözni a Duna bal partjára, de akkor az áttelepülés elmaradt. A vizek között rejtőzködő lakófalu még fél évszázadig a Nagy-Duna jobb oldalán maradt, elválasztva legfontosabb szántóföldjeitől és szálláskertjeitől. Ezalatt a fél évszázad alatt Szeremle olyan folyó által kettéválaszott megosztott település volt, amilyen később is több akadt még a Kárpát-medencében, és amelynek egyik legjobb példájaként éppen Szekcsőt, Szeremle déli szomszédját szokás emlegetni. 72 Különleges vonása Szeremle ez idő tájt 72. HOFER Tamás 1960. 335., 342.
