Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 11. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1989)
Néprajz - Bárth János: Szeremlei vallomások
NÉPRAJZ 397 katonaság sem kímélhette különösképpen a táj állatállományát. így talán lehetett némi valóságalapja Veszelin Szkelecsia, 70 éves zsablyai tanú sok túlzást és tudatos ferdítést tartalmazó vallomásának, aki visszaemlékezvén az 1686 és 1689 közötti, Baján töltött éveire, azt állította, hogy a szeremleieknek „nem volt marhájuk", ezért amit kaszáltak, eladták a bajaiaknak. Hozzátette még, hogy abban az időben nemcsak a szeremleieknek, hanem a bajaiaknak is kevés ökrük volt. (4. 167.) Hasonlóan nyilatkozott 1726-ban Kovács Péter, 70 éves öcsényi lakos, aki Buda megvétele táján 20 évig Szeremlén lakott. Emlékei szerint akkortájt a szeremleiek „kifogytak a marhabul". (2. 44.) Az ártéri erdők haszonvételeinek sorában mindig fontos helyet foglalt el a sertéstartás, a makkoltatás. Szeremle határpereiben ritkán, de a tőle északra eső szigetek pereiben igen gyakran esett szó sertésekről. Az öszecsapások egyik formájának tekinthető az ellenfél sertéseinek elhajtása, lelövése, a sertéspásztorok megkötözése és árestomba vitele. 1732-ben pl. azt vallotta a 84 éves, bajai Andreas Dugacs, hogy Rezétet általában a kákonyiak birtokolták, átmenetileg azonban a decsiek használták, és amikor újra birtokba vették a kákonyiak, Szálai Mihály bátaszéki tiszttartó elhajtatta sertéseiket. (21.2.) Hasonlóképpen cselekedtek azonban az érseki tisztek és alattvalóik is. 1743ban vallotta Matheus Dridovich 50 éves pandúri lakos: „ . . . ezelőtt mint edgy 4 Esztendőkkel maga a Tanú a' többi Pandúri Lakossal haitotta légyen vagy két falka Sörtéseiket Kalocsára Bátai Lakosoknak, Paxi György névő ugyan Bátai Gazdát és kondástis meg kötözvén . . . Kalocsára magokkal elvivén." (24. 25) Georgius Marsovics, 62 éves kákonyi tanú néhány pontosabb adatot is közölt az esetről: „ ... ez előtt mint edgy 4 Esztendőkkel Récsy János Uramnak, úgymint akkori Kalocsai Praefectusnak parancsolattyábul Kákonyi és Pandúri lakosok Pörbölére ki menvén, Bátaiaknak ottan találkozott S.V. feles Sörtéseiket Kalocsára haitották légyen." (24. 23.) A sertéstartás valószínűleg a török korban is virágzott ezen a tájon. A fentebb is idézett Georgius Marcsovics kákonyi tanú vallotta 1743-ban: „ . .. még Török ideibenis Pörbele névő földön és Rezét névő szigetségben a' Méltóságos Kalocsai Érsekséghez tartozandó Szeremlei és Kákonyi Jobbágységh tartotta légyen Sertéseit..." (24. 22) A Dunától távolabb eső falvak lakói a török engedelméből jártatták sertéseiket az ártéri tájon. 1726-ban vallotta Novak Matarusky, 88 éves zombori lakos, hogy a török időben Fölsőszentivánon lakott és sertéseit Szeremle tájékán jártatta az erdőkben: . . . Töröknek Baján laktában ednéhány SV. Sörtését az Deutrumban feltett Bátai révigh való földen jártatván, akkor a bajai Török Gyemének egytül egytül föld bért két két pénzt fizetett. . ." (4. 177.) Ugyanő egy másik vallatás során elmondta, hogy leginkább olyankor járt Szeremle tájékán, amikor kanászát kereste föl, akinek kenyeret vitt a „Báthai rév táján lévő erdőre." (38. 7.)
