Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 11. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1989)
Néprajz - Bárth János: Szeremlei vallomások
NÉPRAJZ 389 1723-ban mégiscsak létrejött az erdőhasználati kontraktus Baja város vezetői és az érsekség képviselője között. A XVIII. századi kontraktusokat általában a földesúr nevében fogalmazták. Bár elvileg kétoldalú egyezségek voltak, legtöbbször földesúri diktátumként hatottak. Ezeket a kontraktusokat „adta" a földesúr, a másik fél pedig „kapta". Nagyon kevés az olyan kontraktus, amelyet nem a földesúr nevében, hanem a másik fél nevében fogalmaztak. Ezek olyan megállapodások, amelyben a kiszolgáltatottabb, gyengébb fél vállalta bizonyos feltételek teljesítését annak érdekében, hogy valamely haszonvételhez hozzájusson. Ehhez a ritka kontraktus-típushoz tartozik a bajaiak 1723. jan. 20-án kötött erdőhasználati kontraktusa. 64 Az egyezséget Alexander Gabrilovics bajai bíró, valamint Kujmutics János és Tumbaszavics János bajai esküdtek hitelesítették. Az érsekséget Stim János tiszttartó képviselete a tágyalásokon. A kontraktusban az érseki uradalom megengedte Baja városának, hogy azok a lakosok, akiknek névsorát a városi vezetőség átadja a tiszttartónak, egy esztendeig tűzre való fát vághatnak az érseki erdőkben. Az egyezség szerint minden erdővágó bajai gazda köteles volt 75 krajcárt fizetni. A kovácsok és a pékek fejenként 4 forintot fizettek, a városi sörfőző pedig 20 forinttal válthatta meg a favágás jussát. Tilos volt a fával kereskedni. A lajstromban szereplők is csak a maguk szükségére vághatták az erdőt. Épületfát csak külön engedéllyel, külön alku után kaphattak. A nyír, a tölgy és a gyümölcsfák vágása 4 váltóforint bírság terhe alatt tilos lett. Vigyázni kellett a bajaiaknak arra, hogy az érseki jobbágyok erdei kertjeiből ne vigyenek el fát. Még azt is kikötötte az uradalom, hogy a fákat a föld szinén kell kivágni. Baja vezetői az erdőhasználat lehetőségéért cserébe ígéretet tettek, hogy nem tiltják meg polgáraiknak a város melletti érseki sörfőzde látogatását és az ott készített sör iszogatását. Az érsekség kikötötte, hogy a favágásra jogosultak nem vihettek magukkal társat, segítséget az erdőre. A kontraktus utolsó pontjából kiderül, hogy az erdőhasználati díjat egy összegben, a városi kasszából fizették Szent György napkor. Mindebből következik, hogy az érseki tisztek nem maguk szedték be a bajai erdővágóktól a fáért járó díjakat, hanem a városra hárult ez a feladat. A fizetők, akiknek neve fölkerült az érseki erdőtisztnek adott listára, cédulát kaptak a várostól. Ezzel jelenhettek meg az erdőn favágás céljából. A kontraktus azonban csak időlegesen hozott nyugalmat az erdők frontján. Hátra volt még a nagy összecsapások ideje, 1726—27 tájéka. 1727-ben, amikor Czobor Márk megkapta a bajai uradalmat, újult erővel indult meg a szomszédos érseki erdők pusztítása. A jogtalan favágásban nemcsak a Czobor-alattvalóvá lett bajai polgárok, hanem az új földesúr közvetlen alkalmazottai is részt vettek. Miként Adorján János 60 éves szeremlei tanú 1727. évi vallomásából kiderül, még 64. KÉL. II. Hp. 0.13. 86—87. Eredetije: KÉL. II. Kontraktusok. Erdő.
