Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 11. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1989)

Néprajz - Bárth János: Szeremlei vallomások

NÉPRAJZ 365 az oltárnak köveit, a' mint az pap Misét szokott mondani, asztis megh találták. Mái napon pedigh ismét Truponkint mentek ki kapákkal. . ,"

35 Jó bizonyíték volt a bajai uradalom igényeivel szemben a szeremlei temető léte a Duna bal parti területen. Emlegették is eleget az 1726. évi vallatások tanúi. Elsősorban azok, akik Szeremléről származtak valamelyik környező faluba, és így személyes élményeiket, családi emlékeiket mondhatták el. Ilyen ember volt a szeremlei származású Bárdos István 45 éves csanádi lakos, aki kijelentette: „ . . . mind az öreg Attya, s mind az Édes Attya a Deutrumban nevezett Temetőkön feküsznek". (5. 7.) Csanádi lakos volt a 62 éves Felső János is, aki „ . . . a meg látott temetőre maga Sógorát (a ki 50 esztendeig hajdukodott) maga hátán temetni vitte." (5. 6.) Több rác tanú is bizonygatta hallomás után, hogy a szeremleiek a „török engedelmébül" temetkeztek hajdani faluhelyük temetőjébe. Milasin Muder 60 éves zsablyai tanú vallotta: „Az puszta templom épületnek helyét látta az Fatens, úgy temetőket is, mellyekben, hogy az Szeremlyeiek temetkeztek, és azon temető helytül az töröknek füzeitek, az báttyátul hallotta." (38. 6.) Ilia Szremácz 60 éves csurogi tanú megfogalmazása: „ . . . azon temetőktül Bajai Gyeménnek adóztanak volna" (38. 10.) A Duna jobb partjára átköltözött Szeremle népe tehát a Duna bal parti ősi faluhely temetőjébe temette halottait. A koporsót csónakkal vitték át a NagyDunán és a Szeremlei-Dunán.

36 A száraz szakaszokon valószínűleg vállukra vették a kísérők. Erre utalhatott egy fentebbi vallomástevő. (5. 6.) A csónakos temetésről vallott 1726-ban Dara Mátyás 93 éves szekcsői tanú: „ . . . látta, hogy halottyaikat csolnakra tévén temetni által hozták a Szeremlyeiek .. . hallotta, hogy az Dunán innét mindétig temetkeztek volna." (38. 15.) Különös látvány lehetett a gyászba öltözött Szeremle népe, amikor valamelyik jeles halottját énekelve két vízen át csónakon vitte és kísérte a messze fekvő ősi faluhely temetőjébe! A XX. századi kutató romantikusnak és szinte filmbe illő képsornak látja e nehezen járható utolsó utat! Tóth János 37 éves bátai lakos 1726-ban így emlékezett a XVII. század végén 35. KÉL.II. Birt. ir. vál. 71/20. — A levél további részében Győri István megírja, hogy Bács vármegye alispánjával egyetértésben kiküldte Csejtei Pál szolgabírót, hogy vizsgálja ki a történteket. Tanulságos magyarázkodó mentegetőzése: „én magam mentem volna legelőször látására, de megh vallom ighazán, hogy tartok töllök, mivel soktul hallottam már reám agyarkodásukat, ne talántán belém kötelődzöttek volna és elis temethettek volna". A levél végén egy zaboshajó elindításáról ír, majd egy különleges mondat következik: „Itt Baján a nép között valóban nagy zendülés van." — Ismerjük a szeremlei templomromhoz kiküldött Csejtei Pál szolgabíró 1728. ápr 9-én kelt beszámoló levelét is, amiből azonban alig derül ki valami érdemleges a templomnál történt eseményekről. Győri István népi hangvételű világos levelével ellentétben Csejtei Pál levele a XVIII. századi jogi köntörfalazásba burkolózó szóvirágos semmitmondás példája. (KÉL.II. Birt. ir. vál. 71/27.) 36. Csónakkal vitték a halottat a régi bogyiszlai temetőbe is: Vö: ANDRÁSFALVY Bertalan 1975. 97.