Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 11. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1989)

Történelem - Kapocs Nándor–Kőhegyi Mihály: A bajai ferences zárda háztörténetének I. kötete (Harmadik rész: 1775–1780)

TÖRTÉNELEM 301 mondván, hogy nem akar a menedékhelyen maradni, mivel nem szándékosan sebesítette meg őt, s mivel még él, bocsánatát akarja kérni. Elment innen, és fegyvereit letéve vizsgálatnak, vagyis házi fogságnak vetette alá magát, míg az ezrednél befejeződik canossája. A sebesült pedig, bár nehezen, de többszöri buzdí­tásra megbocsátott neki, és a harmadik napon meghalt. A koponya előrészén három vagy négy golyócskát találtak, melyeket semmi módon nem tudtak volna eltávolítani az agy roncsolása nélkül, és ezért, mint az orvos mondta, meg kellett halnia. Június 29. Délután, a délesti ájtatosság végeztével igentisztelendő Tomikovich Sándor filozófiai előadó atya nyilvános vitát tartott Az Allatok Lelkéről szóló fejezetből. Védelmezték Hartmann Elek és Bewern Ottó testvérek könyv alapján. Jótevő támogató nemzetes Szombatheli Elek úr, nemes Bács vármegye aljegyző­je volt. Június 30. Délután fél négy órakor kezdetét vette templomunkban a mondott igentisztelendő előadó atyával való vetélkedő a Mindenségről. Az érveket Pjuros­sevich Ferenc, Karakatich Antal és Pjuretich Fülöp testvérek világították meg. A tételek a háromszemélyűség fogalmáról szóltak a mi legkiválóbb jótevőnk, Volarich János sószállító úr felügyeletével. Mindkét napon előkelő volt a hall­gatóság. Július 2. Ma volt a szentiváni templom alapkőletétele, mely Grassalkovics őméltóságának birtoka. Elment az oda meghívott tisztelendő házfőnök atya kísé­retével, az előadóval és két filozófiai tanulóval. 14 Július 15. Kegyelmes és nagyméltóságú báró Patacsics Ádám úr, mint ennek az egyházmegyének érseke, első alkalommal jött Hajósra; Konventünk atyái, a tisztelendő házfőnök atya és a filozófiai előadó elmentek, hogy kifejezzék előtte hódolatukat. Fél egy körül köszöntötték őt; az ebédet, amelyre meghívást kaptak, vele együtt költötték el a kastély alsó termében. Az érseknek nagyon tetszett ez a szerény hódolat, aki néhány napig mindent innen akar intézni. 15 Augusztus 16. Már nyolc héttel előbb megkapta Rómában ezen kiváltságos Baja város lakossága a Szt. Keresztút búcsúját egyik atyánkon keresztül azért, mert némely állomást újonnan készítettek, másokat felújítottak, az összes képeket újrafestették, és a most látható rendbe tették; elhatározták, hogy ezen a napon tartják a lehetséges ünnepélyességgel a képeknek és állomásoknak a megáldását, előzőleg elnyerve főtisztelendő Kiss József általános helynökön keresztül nagymél­tóságú Battyany főpásztor engedélyét. Minden így zajlott le: Reggel 7 órakor 14. A felsőszentiváni templomot 1766 nyarán kezdték építeni. Az eddigi adatok tehát tévesek. Borovszky S. egyszer 1778-ra (II. 336.), máskor 1780-ra (I. 83.) teszi építését. Genthon I. 1961. II. 95. az előbbit vette át. 15. A hajósi kastélyt 1739-ben építtette Patasich Gábor kalocsai érsek. 1787-ben Batthyány József érsek megnagyobbíttatta és saroktornyokkal látta el. A kalocsai érsekek szívesen tartózkodtak itt, és hónapokig innen kormányozták az egyházmegyét. — Mindszenthy A. 1831. — Mojzer M. 1957. 114.

Next

/
Thumbnails
Contents