Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 11. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1989)

Történelem - Iványosi-Szabó Tibor. Kecskeméti statútumok II. (1710–1790)

TÖRTÉNELEM 243 27. 1772. KECSKEMÉT VÁROS TANÁCSA SZABÁLYOZZA A LAKODALMAK, A MULATSÁGOK ÉS A VASÁRNAPOK MEGTARTÁSÁNAK RENDJÉT A lakodalom tartásában eddig megesni szokott haszontalan költséget és vesztege­tést eő felsége parancsolyattya egyenesen tilalmazván, senki egy napnál tovább lakodalmat ne tartson, a melyben az ebédtül fogva esteli 8 óráig a musika ugyan tehetségesebb gazdáknál meglehet, de a musikusok bérek azon kevés szolgálathoz ugy alkalmaztassék, hogy a hasznossabb és faradságossabb munkatevőknek napi számát meg ne haladja. Ennek felette minden hujálkodás, utczákon s házaknál gyakorolni szokott illetlenségek eltávoztassanak. 1 A céhek és mesterlegények lakozásiban 2 is a lakodalmaknak parancsoltatott mértékletesség egészen megtartassék, ezt hozzá adván, hogy a mesterlegények vendégségeiből a tánczra egybegyűjteni szokott asszonyi és leányi személyek éppen kitiltatnak. Melly négy rendbeli felséges parancsolatokbul folyó statútumok ellen valaki engedetlenséget mutatand, először ugyan kemény áristomot, azután pedig példásabb büntetést fog szenvedni. Vasárnapok és az új kalendáriumban feljegyeztetett minden innepeknek után­na egészen, az az következendő innep virradatját megelőző éjféltül fogva követke­zendő éjfélig ugy megtartassanak, hogy sem ben a városon, sem a mezőben ez alatt az idő alatt gazdaság gyarapítására tartozó semmiféle munka ne tétessék, annyival is inkább őrlés, terhes szekereknek járása épen eltávoztassék, az utczák mindaz által s a városokból kimenő s bejövő üres szekerek szabadosak lesznek, és a mellyek a piaczon eleséget s konyhára valókat szoktak árulni. 3 A kereszt nevek napjait és innapeket köszöntők, ablakok alatt más módon kéregetők, keményen megtiltatnak, kivévén az ecclésiak 4 pecsétit hordozó kol­dusokat. IV. 1504. h/2. Az egykori jegyzőkönyvek alapján készült másolat. 22—23. old. 1. Az egyes bekezdések után piros tintával ugyanazon kézírással rögzítve van: 1772. évi tanácsi jegyzőkönyv 273. lapján. 2. A mestervizsgát követő lakomára utal. 3. 1761. augusztus 23. 4. A római katolikus és a református egyház.

Next

/
Thumbnails
Contents