Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 11. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1989)
Történelem - Fenyvesi László: Kecskemét katolikus egyházának, a ferenceseknek a szerepe a hitélet, az anyanyelvi kultúra, a szellemiség formálásában a török időkben
186 FENYVESI: KECSKEMET KATOLIKUS EGYHAZÁNAK ... elszigetelt helyzetű kecskeméti hívek éppen az ő tiszteletére „rendelték" a „Deákok Czéhhé"-t. Alapvető célkitűzésként — nyilván a ferencesek hatására — az „Ájtatosság naponként gyarapodását" tűzték ki. Élén a „Fő Dékány" állt, aki a „Czéh gyűllés"-nek nevezett mindenkori összejöveteleken rendre felolvastatta a kegyes társaság rendszabályait, vagyis a 13 „Articulus"-t. Ezek az artikulusok — csakúgy, mint a kézműipari céheké — igen aprólékosan szabályozzák az egylet működését, szervezeti felépítését, vezetőségének és tagságának kötelességeit, kedvezményeit, a vallásos ünnepségek, a temetési szertartások és az évenkénti „céhgyűlések" menetét, a szabályzatokat megszegők bírságpénzeinek nagyságát, a társulat köztulajdonát képező „céhszőlő" művelésének mikéntjét, s még több más, apróbb részletkérdést. Valamennyi tagot dékánnak neveztek. A társulat élén álló fődékánt egy évre választották, mint az iparoscéhek atyamesterét. Megválasztása karácsony után, Szent János napján történt, mégpedig az öreg- és szolgadékánokkal együtt. Az esküt is közösen tették le a templom Szűz Mária-oltára előtt. Ezt követően az új fődékánt a céh házához kísérték, ahol nagy mulatságot csaptak. Minderre persze csak azután kerülhetett sor, ha évének kitelte előtt egy héttel vagy 3 nappal a fődékán a „céh" minden jövedelméről, költségéről számot tudott adni. Az új tagok egy esztendeig szolgadékánként szerepeltek. Ám aki ezt „terhesnek" találta, az 5 forinton megválthatta magát, vagy amennyiben megalkudhatott az öregdékánokkal. Szűz Mária évi hét ünnepéből négyet rendeltek az egylet külön rendezvényéül, melyeknek estéjén és másnapi miséjén mindenkinek ott kellett lenni, s 1 pénzt vagy 1 „fillyért" adakozni a templom perselyébe. Szövétnekkel a szolgadékánok tartoztak, ám az énekes miséken ezt a öregdékánoknak is kötelességévé tették. Mindenkinek meg kellett jelenni az egyházi körmeneteken is, melyeknek kiszolgálása a szolgadékánokra hárult. A társulat magára vállalta a halálos betegségbe esett tagokkal való törődést, vagyis bizonyos egészségügyi-szociális feladatot is ellátott. A pestises betegtől eltekintve, ha valaki nagy betegségbe esett, kívánságára a fődékán köteles volt 2-2 személyt a céh népéből segítségére adni, akiknek gondozottjuk házánál kellett meghálni is. Aki ezeket megszegte, 1 forintra bírságolták. Maga a fődékán is köteles volt „gyakorta" meglátogatni a beteget, s „Confessiora s Communicálásra inteni". A társulat egyik legfontosabb kegyeleti feladata a végtisztességek kiszolgáltatása volt a temetési körmeneteken. Ilyenkor az egész „Coetus" köteles volt megjelenni. Ha céhtag hunyt el, illetve a házanépéből valaki, akkor az „egész igasságot" kellett kiszolgáltatni: fél font viaszt és 8 szövétneket. Ha olyan rokona halt el, akivel egy kenyéren élt, de nem volt tag, akkor „fél igasságot" és hat szövétneket kapott. Viszont a szolgák vagy a kenyeres cselédek elhantolásakor csak négy szövétnek járt. A vagyoni tagozódásból fakadó társadalmi különbségek utórezgései tehát még a Deák Céh temetési szertartásaiba is begyűrűztek.
