Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 11. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1989)
Történelem - Fenyvesi László: Kecskemét katolikus egyházának, a ferenceseknek a szerepe a hitélet, az anyanyelvi kultúra, a szellemiség formálásában a török időkben
172 FENYVESI: KECSKEMET KATOLIKUS EGYHAZÁNAK .. . Másrészt a hódoltsági „törökség", etnikai viszonyait tekintve, zömmel maga is mohamedán délszláv, főleg boszniai potur volt, akik természetszerűleg sokkal inkább megértették egymást az úgyszintén horvát anyanyelvű, bár katolikus „melún gebran"-nak (átkozott hitetlennek) megmaradt honfitársaikkal, mintsem a Nagyszombat, Pozsony és Bécs felé, a királyi végvári vonalak mögé tekintgető magyar katolikusokkal. így a Dél-Alföldön, a Délnyugat-Dunántúlon és végig a Duna mentén tért nyerő, katolikus délszláv csoportok élén a boszniai ferencesek mindenütt egyre jelentősebb szerephez jutottak, fel egészen Pest-Buda térségéig, a Dunántúl nyugati részén Székesfehérvárig és Kanizsáig, a Tisza vonala mentén pedig Szolnokig. 59 A Vatikán közvetlen összeköttetésben állott a boszniai katolikus egyházzal, anélkül, hogy a térténelmi jogokra hivatkozó osztrák—magyar uralkodók (Habsburg-Magyarország „bécsi királyai") és a magyar egyházi hierarchia véleményét bármiben is kikérték volna. Róma így sokkal jobb kapcsolatokat épített ki a bosnyák ferencesekkel, a belgrádi (kettő kivételével mindenkor boszniai franciskánus) misszióspüspökökkel, a Vatikán által kinevezett hódoltsági apostoli vizitátorokkal, mint Bécs vagy Nagyszombat. S mivel a Szentszék álláspontja szerint a királyi országrészben magukat meghúzó magyar megyéspüspökök képtelenek voltak megszervezni és irányítani a török megszállás alatt álló egyházmegyéik katolikus népességének hitéletét, ezért a boszniai ferencesek, illetve a belgrádi misszióspüspökök és a hódoltsági apostoli kormányzók, vizitátorok hatáskörét kiterjesztették az Alföld és a Dunántúl leginkább csak papírforma szerint létező katolikus püspökségeire is. 60 Ez az eljárás sértette Bécs egyházpolitikai érdekeit, hiszen a Habsburgok — a középkori magyar uralkodók legitim örököseként — a címeik között viselték a „Bosznia és Ráma királya" titulusokat is. Mindamellett, mindvégig rászorulva a Vatikán politikai, diplomáciai, erkölcsi és anyagi támogatására, a boszniai ferences „expanzió" kérdésében korántsem vitték szakításra az ügyet Rómával. Sőt, mivel a balkáni misszióspüspökök és a boszniai ferences elöljárók — Róma és a portai magyar királyi követségek közvetítésével, esetenként személyesen is Bécsbe zarándokolva — maguk is igényelték a Habsburgok segítő befolyását a helyi török túlkapások kiküszöbölésére a sztambuli kormányzatnál, ezért végső soron Magyarország idegen uralkodói hallgatólagosan támogatták a pápa és a Hitterjesztési Bizottság bosnyákbarát hódoltsági egyházpolitikáját. Egyébként is, a gyakorta kellemetlenkedő magyar egyházi vezetők ellenében sokkal fontosabb volt Bécs számára a „boszniai kapcsolat", lévén hogy a bosnyák katolikus egyházat kívánták 59. A „bosnyák világról": KÁLDY—NAGY Gy. 1972. 649.; FEKETE L. 1944. 197.; FENYVESI L. 1986/a.; a belgrádi missziós püspökségről: SZARKA Gy. 1947. 10—17. 60. VANYÓ T. A. 1933. 51.; Uő. 1971. 324.; Uő. 1986. 62—69.; PREMROU, M. 1924—1926.; SZABÓ Gy. P. 1921. 147.; SZARKA Gy. 1947. 16.
