Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 10. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1987)

Néprajz - Bosnyák Sándor: Bezdán néphite

502 BOSNYÁK S.: BEZDAN NÉPHITE ... bír akkó kimennyi. Aztán másnap megtudták, hogy ki az, aki vót a boszorkány, mert feküdt az ágyba, be vót tekerve, kötözve a lába, mert minden körmit levágott nekije. Aztán hetekig feküdt az asszony az ágyba, nem ment sehová, mert hát fájt neki a lába. (3) 166. Hát eccer vót egy családnak egy kislánya és az sose beszélt. Az Új utcán laktak. És eccer adtak neki egy kis poharat meg egy merőkanalat, és akkor szólalt csak meg, de mindig csak azt mondta, hogy: Kis pohár, nagy kanál, hogyan egyek most? Ez vót az egész beszédje. Azt mondták, hogy mikó megszületett, a boszorkányok kicseréték. (9) 167. Ez megtörtént, ez nem, hogy csak hallottuk, ez itt történt nálunk a kertben. A tojás le vót rakva több helyen a kertben. Paradicsom tüvibe, meg ahogy ástunk, mindenhol találtunk tojást. Hát ezt előbb nem vettük semmibe, hát tojás van a fődbe. Még az Annus azt mondja: Talán eltojt a tyúk, vagy a kutya elvitte. Na aztán a palántásnak a közepibe, mikor szétbontottuk, bent vót a tojás. Hát valaki rakja ide, mit tudom én, hogy mi okbúl. Aztán mikor a paradicsomban megtaláltam, épp a szomszédasszony a kertben vót. Mondom. Na, gyere ide, nézd meg, itt van a tüvibe a tojás. — Hát — azt mondja — csak rakja az az illető, magának annál nagyobb lesz a paradicsomja. Mert valóbam kilencven dekások vótak a paradicsomjaim, olyan szépek vótak. Meg akart rontani, de ugyan nem csinált semmit, hát nem tudott vele semmit csinálni, jobban nőtt a paradicsom. (7) 168. Az Odri Palinak az öreganyja vót boszorkány. Az nálunk vót karácsony napján, vitt almát és megrontotta a tehenet. És mikó elmentünk ehhő a jósasszonyhó, aki Izsépen lakott, a Váró Boris nénihő, az vót a neve nekije, az azt mondta, hogy aki karácsonykó vitt almát, az rontotta meg a tehenet. És akkó adott a Boris néni füveket, belekötöttem egy zsebkendőbe, én vótam ottan tizenkét-tizenhárom éves gyerek, kerékpárral mentem, de azt a lelkemre kötötte, hogy sehova be ne menjek, egyenest menjek haza. Hát vittem a füvet. „Ezt tegyétek lapátra, gyújtsátok meg és tartsátok a tehén alá." Úgyhogy meg köllött füstűni a tehenet. Hát úgy is történt. Meg lett a tehén füstűlve és a tehén meggyógyult. Sőt, azt mondta, hogy: „Már a tehén jobban van." És tényleg jobban vót. És még új szőre is nyőtt a tehénnek, mintha teljesen megújult vóna. (9) 169. Ha nyom a boszorkány, akkó mit kő mondanyi? A szent köröszt törjön össze! Azt kő mondanyi, akkó emén. Hát hallottam már, hogy milyen a boszorkánynyomás, aztán kint laktunk a szálláson. Aztán vót két kotlós libám, má ültek a tojáson. Eccer gyün egy asszony oda be, az ajtónál így vót a tűzhely, aztán megállott annál a tűzhelynél, aztán ott valamit letett. De olyan félhomályban láttam, mer éjjel vót. Én úgy véltem, hogy nem álmodok, ébren vagyok. Aztán odament az asszony, aztán ott valamit bókált, Eccé odagyün az ágyamhó, ekezdi rángatnyi a vánkust a fejem alatt. Azt mondja: — Add nekem a vánkosodat! Mondom: — Dehogy adom, akkor én mien fekszek. Aztán azt mondja: — Ha nem adod, akkó eviszem a két libádat. A szálláson vótunk a konyhába, a sarokba a létra alatt ott vót a padlásfeljárat, ott ültek, kotlottak. Mondom: — Dehogy viszed el, dehogy. De akkó én már elkezdtem tikkadnyi, úgyhogy nem tudtam hangot adnyi. De az eszembe jutott, hogy azt mondták, hogy ilyenkó, mikó tikkad az ember, akkó a boszorkány nyomja. Hát akkó elkezdtem mondanyi, hogy: A szent köröszt törjön össze! A szent köröszt törjön össze! Az úgy sipircűt ki, ement ki. Még utána kiáltottam: — Gyere el hónap sóér! Csak nem sóér gyütt. Másnap kint, tavasz vót, kint válogatjuk a krumplit, ugye e vót fődelve, nem pincébe vót, hanem úgy fődbe vót takarva, hát űtetnyi akarunk, má most ki kő bontanyi. Sipos Pancsa nénéd vót, ott ketten válogatjuk. De én má elmesétem neki, hogy mi történt velem. Hát gyün egy kocsi hozzánk. A Bosnyák sógorom vót, a Pistának az apja. Aztán még egy asszony is van a kocsin, az az asszony, akit én láttam, hogy ott vót a vánkusér, meg a libákat akarta elvinnyi. Aztán mondom a Pancsának: — Pancsa, gyün ám a sóér az asszony. Hát ott vót a fia minálunk úgy jószágot etetnyi, aztán azt mondta, hogy együtt a fiáhó, hozott egy darabka lepényt nekije, hogy azé gyütt el. Nem mondta, hogy sójé gyütt. (3)