Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 10. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1987)

Néprajz - Szelestey László: Király Zsiga és a dunántúli pásztorművészet

NÉPRAJZ 465 ben a kisalföldi, rábaközi faragók szinte mindvégig ragaszkodnak az éppen Király Zsiga által kiteljesített viaszberakásos technikához, a foltszerűen jelentkező, dekoratív módon kialakított spanyolozáshoz. Az újabb megoldások, így például a grafikus hatású karcolozás, ha itt meg is jelenik a tárgyakon, kizárólagos szerephez csak ritkán jut. Míg a Dél-Dunántúlon ennek a gyakorlatnak éppen az ellenkezőjével találkozhatunk, az ottani emlékanyagban —jól kimutathatóan — már kezdettől fogva a vonalas megoldások kerülnek előtérbe. A domború faragás a nyugatdunántúli, különösen a Győr-Sopron megyei tárgyakon pedig csak elvétve és jelentős, mintegy évtizedes késéssel jelenik meg. Talán nem a témánk iránti elfogultság diktálja, ha most azt állítjuk, az előbb említett sajátosságok jórészt talán éppen Király Zsiga munkálkodásának, a keze alól kikerült munkák hatásának is tulajdoníthatók. S nem is csak a konkrétan visszavezethető, a jellegzetes formai, stiláris jegyek átvétele, átformálása révén. Bár kétségtelen, a dunántúli pásztorművészetben ez is szokatlan, egyedülálló jelenség. Másutt egy-egy jelentős, iskolát teremtő mester munkásságának befolyásoló hatása jóval rövidebb időszakra szóló és térben is sokkal szűkebb körű. Leginkább a börtöntársakra, illetve a „civil életben" a közvetelen barátokra, ismerősökre, a környéken pásztorkodó faragókra szorítkozóan. Király Zsiga útmutató szerepe az őt időben követő pásztorfaragók tevékenységében ugyanakkor sokkal áttételesebben is megnyilvánul, ami a spanyolozás dekoratív módjában, a kompozíciók feszes, tükörszimmetrikus megoldásában vagy éppen a felületek jól tagolt felépítésében egyaránt tetten érhető. Ezúttal, természetszerűleg elsősorban a közvetlenül kimutatható hatásokra, a nyilvánvalóan Király Zsiga nyomdokain haladó alkotókra (életművükre) kívánjuk irányítani a figyelmet. A nevekhez köthető vagy még ismeretlen készítők munkáiként számon tartott tárgysorozatok bemutatásától így is el kell tekintenünk. Egyrészt, mert itt — a Soproni Levéltár idevonatkozó anyagának megsemmisülése folytán — a feltáró munka, a szükséges adatok, dokumentumok híján jóval időigényesebb és szerteágazóbb, ennélfogva még csak részleges érvényű. Másrészt a Király Zsiga után fellépett, nagyrészt szintén a Kisalföldön, a Rábaközben élt pásztorok munkáival, a voltaképpeni második soproni faragóiskola tevékenységével csak egy újabb, önálló tanulmány keretében foglalkozhatunk, hisz mind a faragók számát, mind az általuk készített munkák nagyságrendjét illetően az elsőnél jóval nagyobb kör, illetve emlékanyag feldolgozásával kell számolnunk. A kisfaludi juhász tevékenységének hatása a rabtársak körén kívül is rendkívül hamar érezhető. így például annak a faragónak a munkáin is, akinek ugyan a nevét megőrizte az emlékezet, ám a nyomára mindmáig nem sikerült rábukkannunk. Egyik kiforrott munkájának őrzője, a barlahidai Varga Péterné elmondása szerint a mángorló készítője egy tósokberéndi erdész, Rosta Gyula volt. Valószínű azonban, hogy a Rábaközből került ide s később innen is távozott, ezért aztán a vonatkozó anyakönyvekben hiába keressük a nyomát. A spanyolozott tárgyat