Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 10. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1987)
Néprajz - K. Csilléry Klára: A hartai bútor
NÉPRAJZ 383 A megtelepedésnek első, keservesen nehéz évtizedei alatt kristályosodhatott ki az a hartai közfelfogás, amely minden helybelitől, származásától függetlenül, szigorú takarékosságot követelt meg, nemkülönben magamagát nem kímélő, állhatatos munkát. Céltudatos erőfeszítéseiknek az eredményeként tudható be, hogy míg a megtelepedést követően, 1728-ban még nem találtak az összeírok a községben állatállományt, 1760-ban a 153 jobágynak és 2 zsellérnek minősített itteni lakosnak 174 ökre, 213 lova, 249 tehene és 100 heverő jószága volt. 13 FÉNYES Eleknek 1837-ben és 1851-ben közreadott rövid jellemzése szerint „e helység megmutatta, mit lehessen tenni kitartó szorgalom által úgy szólván sémibből," kiemelve, hogy bár a határuk szűk, a lakosság mégis „vagyonos sőt gazdag". 14 A Kalocsa környékéről SIMONYI Jenőtől 1882-ben írt tanulmányban egyenesen az olvasható, hogy az egész környéken senki sem szorgalmasabb náluk. 15 Harta lakói ezt a jellemvonásukat azután a későbbiekben is töretlenül megtartották. 16 Az örökváltság engedélyezésének 1840-ben történt törvénybe iktatása után, Harta község lehetőséget kapott, hogy 1846-ban megszerezhesse a korábbi bérleményeit. 17 Ezt követően azután már minden alkalmat megragadtak az itteniek földterületüknek a gyarapítására, majd pedig azon az elérhető legmegfelelőbb mezőgazdasági hasznosítási módot alkalmazták. Egyesek meg is gazdagodtak: az 1930-as években húsz gazdának volt 100 holdon felüli birtoka. Mégis többségben voltak a 25 holdon gazdálkodók. 18 Számos család viszont csak egészen csekély földterületet, legfeljebb néhány holdat mondhatott a magáénak. A törpebirtokosoknak kiegészítő foglalkozásra kellett szert tenniük és ezt főként a különböző ipari tevékenységekben találták meg. A legkorábbi időkből azonban ilyenekre — kovácsmesterségen kívül — nincs nyom. Ettől függetlenül mégsem lehetetlen, hogy már a XVIII. században ideérkezettek és közvetlen utódaik közt is akadtak olyanok, akik rendelkeztek némi kézműves ismerettel, csak nem minősültek önálló iparűzőknek. A hartai lakosoknak az 1760-as években összeállított névjegyzékében legalábbis, ahol a vendéglős, de még a csikós, a gulyás és a bábaasszony esetében is feltüntették a foglalkozását, egyetlen iparos szerepel: a kovács. 19 Az országban működő kézműveseknek és kereskedőknek 1771—1775 közt végrehajtott összeírásában sincsen Hartáról egy név sem. 20 Pár évtized alatt azután ez a helyzet gyökeresen megváltozott. A takácsok már 1817-ben céhbe tömörültek, majd 1836-ban az asztalosok, kerékgyártók, kádárok és kovácsok 13 NÓVÁK L. 1979. 576—577., 580—581. 14 FÉNYES E. 1937. 452.; FÉNYES E. 1851. I. 92. 15 SIMONYI J. 1882. 293. 16 FÉL E. 1935. 7.; ERDEI F. 1937. 16., 205—206. 17 FÉNYES E. 1851. I. 93. 18 FÉL E. 1935. 30.; vö.: ERDEI F. 1937. 16. 19 SCHMELP. 1983. 31. 20 BOROSS M. 1981/a. 520.; BOROSS M. 1982/b. 40.
