Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 10. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1987)
Néprajz - Solymos Ede: Magyarországi halászcéhek és artikulusaik
342 SÓLYMOS E.: MAGYARORSZÁGI HALASZCEHEK . . . társulhatnak a halászmesterekkel, ahogy ez korábban is volt. 10. A halkereskedők más halait nem tehetik a tartályukba (geschir), azt csak a céh közös haltartóiban (geschir) helyezhetik el, amint ez régtől szokásos. 11. Két esküdtnek kell lenni, egy a halászmesterek, egy a halkereskedők közül, akik felügyelnek, hogy a városból senki halat ne vihessen ki, nehogy hiány keletkezzen. Ha ilyen tiltott halkivitel előfordulna, a polgármesternek kötelesek bejelenteni. Ha az esküdtek titokban megengedik a halkivitelt, megbüntetik őket érte, a halakat elkobozzák, s kétharmadát a kórháznak, egyharmadát a bírónak juttatják. 12. A város határától egy mérföldes körzetben halat idegentől venni tilos. Ha pedig egy idegen halat hoz be, s három eladási kísérlet után sem adott túl rajta, előbb a halászmestereknek köteles felajánlani, ha azok nem veszik meg, a halkufaroknak (vischkewjfl). Ha valakit egy mérföldön belül halvásárláson kapnak, a halat elkobozzák, és a fenti módon osztják szét. 13. A bérelt vizet a tanács tudta és beleegyezése nélkül nem szabad leereszteni, vagy elvezetni. Ha a varsás (Rewscher) meghal vagy elköltözik, a vizet az összes szerszámmal halászhatják. 14. a „jogos méreten aluli halat" tilos darabolva vagy darabszám, mérlegelés nélkül árusítani. 15. Ha a tanács elrendeli, a halászmesterek kötelesek a város részére halászni. 16. Minden mester, halkereskedő és varsás minden böjti napra elegendő halat hozzon a piacra, de tilos a halat a vízparton árusítani. 17. A fenti egyezséget a város könyvébe beírják, hogy az megmaradjon. 18. 1517-ben hozzájárulnak ahhoz, hogy Vitzens Polain varsás özvegye még egy évig, de nem tovább, a halászati jogot megkapja, de a továbbiakban ezt senkinek sem engedélyezik. 10 A következő szabályzatot Sopronból ismerjük, s ez már céhről (zech) beszél. A feltűnő az, hogy a Dunához viszonyítva Sopron halászatát igazán nem mondhatjuk jelentősnek. Közelében csak a Rába és a Fertő tó van. 1514-ben a városi magisztrátus a Szent Katalin céhnek — „ahogyan a halászcéhet egy idő óta nevezik" — a szabályait jóváhagyja, a céhet megerősíti. Az első feltűnő vonás, hogy férfi és női tagokról, „fivérekről és nővérekről" („preudern und schwester) beszél. A 15 cikkelyből tíz a halkereskedelemmel foglalkozik, csak kettő említ halászatot, kettő a vallási élettel, egy a felvétellel foglalkozik: 1. Úrnapi körmeneten és a következő vasárnapin kötelező részvétel. 2. Temetéseken részvétel. 3. Akit felvesznek a céhbe, az legyen jámbor, jóindulatú. Aki a céhben házasodik, adjanak 12 schilling garast. 4. Aki a tartályon lakik (einsecz), legyen a céh tagja, hogy bízni lehessen benne. A tartálymesternek (einseczmaister) kötelessége a hűség és jámborság. Továbbá senki se törje fel a más kosarát (korb). Ha éjszaka lopnának halat a tartályból, azért a tartálymester nem felel, de ha nappal, akkor igen. Minden idegen, aki halat hoz ide, jelentse a céhmesternek. Egy fivér vagy nővér 10 KIRÁLY J. 1894. Függ. 443 445. Úgy ezt, mint a továbbiakban felhasznált idegen nyelvű szövegeket lefordíttattuk. A német fordítást Fogarassy Imréné és dr. Gál Zoltán, a latint Kapocs Nándor végezte. Ezúton is fogadják köszönetünket.
