Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 10. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1987)

Történelem - Bánkiné Molnár Erzsébet: A Jászkun Kerület helységeinek közigazgatási szervezete

128 BANKINE MOLNÁR E.: A JASZKUN KERÜLET .. . „ ... esküszöm az egy élő és örök Istenre ... hogy én a N(emes) Magistratusból, és a községtől communitasbéli személynek felválasztván szentül és igaz hittel fogadom, hogy a Felséges Király, (s az ) Ország fő és all tiszt uraink és elöljáróink ellen suttogókat annyival inkább gonoszra igyekezőket, káromkodókat bejelen­tem, város hasznára célzó dolgokban, fő bírámnak és a nemes tanácsnak mint elöl-járóimnak engedelmeskedem, parancsolattyaiknak engedek, város belső dol­gait mellyek velem közöltettnek; e mellett amit látok, hallok, kivált idegenek előtt ki nem beszellem, semmit fel nem fedezek, sőt telyes tehetségem szerént, akar becsüre, vagy más város dolgaira küldettvén félre tévén atyafiságot, barátságot, szomszédságot az egyes igazságra vigyázok, mindenben igaz relatiot teszek és az igazság szerint szállítani, s ítélni igyekezem, Isten engem úgy segélyen." 37 Az eskü szövege lényegében megvilágítja nemcsak a választottakkal szemben támasztott követelményeket, hanem a testület létrehozását kiváltó erőket is. Azo­kat az erőket, amelyek lázadtak a belterjessé váló tanács ellen, annak vélt vagy valós visszaélései ellen, s akár a közhangulat befolyásolásával így igyekeztek véleményüket érvényre juttatni. Az első választottak között megtalálható 4 olyan személy, akik a halasi tanács elleni lázadásban aktívan részt vettek, de később csendességükről reverzálist adtak, s így a súlyosabb büntetést elkerülték. Az így megválasztott testület még igen képlékeny. Élén nem állt vezető egyéni­ség, szerepe, hogy bizonyos mértékig védőpajzsként szolgáljon a szenátorok és a község között. Volt a közösségnek tágabb képviselete, de az a gyakorlatban teljes mértékig a tanácstól függött, ha meghívták véleményt mondott, de nem tudunk arról, hogy bármilyen belső döntést megváltoztatott volna. Alakulására sem került sor minden helységben, bár, ha időbeli eltéréssel is, később általánossá vált létezése. A szabad királyi városokban ebben az időszakban már léteztek az úgynevezett külső tanácsok, élükön a szószólóval. Éppen ebben az időszakban az államtanács a városi igazgatás reformjával kapcsolatban arról határozott, hogy a szószólók fizetést is kapjanak. A szabad királyi városokban a XVIII. sz. első felében a külső tanács tagjait a szenátus nevezte ki, korszakunkban viszont már választás útján jutottak a testületbe. Tanácsadó szervként működtek a polgárság egészét érintő kérdésekben, részt vettek az adókulcs megállapításában, kivetésében, a számadá­sok felülvizsgálatában. Egyes tagjai gazdasági jellegű tisztséget is betöltöttek. 38 A Jászkunságban lényegében hasonló szerepet szántak a „választottaknak". Azok részt is vettek a tágabb közösséget érintő, elsősorban gazdasági jellegű tanácskozásokban, de formailag nem alakultak külső tanácsokká. Újabb határpontnak tekinthető a népképviselet e testületi szervének alakulásá­ban 1781. Ekkor rendelte el a kerületek közgyűlése, hogy minden helységben 37 BKmL. — Halas Prot. Pol. VI. p. 62/1769. 38 Bővebben erről: KÁLLAY I. 1971.

Next

/
Thumbnails
Contents