Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 10. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1987)

Történelem - Bánkiné Molnár Erzsébet: A Jászkun Kerület helységeinek közigazgatási szervezete

TÖRTÉNELEM 127 zásokon is csak a birtokos lakosok szavazati joga maradt meg. A tanács vagy szenátus szintén redemptus birtokosokból állt, s mivel a tanácsbeliség életre szóló megbízás volt, a közösség irányítása egyre kisebb csoport kezébe került. A lakosok szélesebb rétegeinek bevonásával tartott tanácskozások tehát lényegében elhaltak, még mielőtt formális keretek közé kerülhettek volna. A lakosság számbeli növekedése már eleve kizárta az egykori „ősgyűlések"-hez hasonló tanácskozások tartását, ennek helyettesítésére azonban nem jött létre megfelelő szervezeti keretek között működő testület. A redempciós terhek hatására sorsközösséget vállaló nemesek is kezdték előjogaikat hangoztatni, s mivel azokat a tanács következetesen tagadta, elégedetlenségük ellene fordult. Kiskunhalason 1766-ban zendülés tört ki, melyben a redemptusok egyik csoportja, köztük a vezető szerepet vállaló nemes Józsa Péterrel, a főkapitány elé tárta a tanács elleni panaszát.

32 A gazdasági jellegű panaszok mellett azt is kérték, hogy „Portio felvetésben, bíró választásban, annak számadásában és egyéb efféle dolgokban a közrönd közzül is egyenlő számmal légyenek." A beadványra a főkapitány feljegyezte: „Számadásban, portio felvetésben, bíró választásban igen is az egész város legyen jelen. A többiben pedig minden tizedből kettő legyen jelen."

33 Olyan állandó képviselet létrehozására törekedtek, amely esetenként a tágabb közösség véleményét közvetítette volna, a döntési joggal felruházott tanácshoz. Halason 1766-ban a kerületi deputáció és vice kapitány augusztusi határozata szerint — elhatározták, hogy évenként és tizedenként jelölnek olyan személyeket, akik a szenátusba bejárjanak, hogy így a „Tanáts részéről minden interessentia tolláltassék, a communitas pedig subiectumoknak változtatásával nagyobb tsendességben tartassék".

34 Az elkövetkező évben mégis úgy döntött a kibővített gyűlés, hogy az előző évben megválasztottak továbbra is maradjanak, mivel „egy esztendő nem elég volna a publicumoknak ki tanulására, szükség azonban, hogy jó fundamentumot vethessenek kiváltképpen az ifjabbak és jövendőre alkalmatosabbakká tétessenek város közönséges szolgálataira."

35 1769-ben a kerületi kiküldöttek részletesebb irányelveket is adtak. Javasolták, hogy tizedenként 3 személyt válasszanak, akik esküt tegyenek, a főbíró hívására megjelenjenek, s közülük lehessen másodbírókat is választani.

36 Az így megválasztott „communitasbeli személyek" szintén a redemptusok közül kerültek ki, az irányelvek szerint tizedenként 3-an. Az eskü — melyet a tanács előtt tettek — a következőképpen hangzott: 32 A halasi zendülés részletes történetét lásd: VORÁK J. 1965. 33 u. o. 293—294. 1. 34 BKmL. — Halas Prot. Pol. V. p. 50/1767. 35 u. о. 36 BKmL. — Halas Prot. Pol. VI. p. 59/1769.