Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 9. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1986)

Néprajz - Szarvas Zsuzsa: A háztartások eszközkészletének átalakulása és az életmódváltozás összefüggései Szeremlén

NÉPRAJZ 323 időszakosan is — eredeti szerepkörét. Több helyen disznóvágáskor a bogrács alá még mindig ezt teszik; máshol kikerült a szőlőbe, ahol — a régiesebb életforma képviselőjeként — részt vesz a főzésben: szüretkor vasláb alatt tüzelnek. De megváltozott funkcióra is alkalmas lehet, a sparheltben erre helyezik rá a tepsit, hogy a benne levő étel egyenletesebben süljön. A feldolgozás tárgyai Ebbe a csoportba leginkább hagyományos eszközfélék tartoznak, többségük az 1900—1920 közti évekből származik — függetlenül tulajdonosaik korától — hiszen az volt az utolsó időszak, amikor e tárgyak még aktív használatban lehettek. Ebből adódóan jó részük még a házasságkötést megelőzően lett a tárgykészlet tagja. Legtöbbjük házilag is előállítható, mint a kovászfa, kovászkeverő, húsvágó deszka, rémfa vagy lekvárkeverő kanál; de akad köztük mesteremberek vagy specialisták által készített, mint a teknőfélék, üstök, szakajtók, gyúrótáblák. Azok között, melyek még napjainkban sem kerültek ki a használatból, mint a szita, sodrófa, gyúrótábla, hurkatöltő, vannak 1920—40 és 1940—60 közt gyártottak is. Nagy hányaduk már a házasság idején vált az eszközkészlet részévé. Néhányuk esetében az életmód megváltozásának pillanatai is megragadhatók, hiszen a szakajtó, kovászfa, párszárító egytől egyig olyan eszköz, melynek a korábbi használat során az volt a sorsa, hogy elhasználódott, újakkal kellett fölcserélni. Az a tény, hogy e tárgyak — elenyésző kivétellel — öröklés útján kerültek a vizsgált háztartásokba, arra utal, hogy használatuk intenzitása csökkent vagy éppen meg is szűnt, ezzel együtt viszont élettartamuk megnövekedett. Kizárólag ezért lehetséges az, hogy nem kellett újratermelni őket. Miután nagy részük viszonylag régen használt eszköze a háztartásnak, magas köztük a funkcióváltozásra alkalmasak aránya. Eredeti szerepét napjainkig megőrizte a sodrófa, gyúrótábla, szita, rémfa, húsvágó bárd s a legtöbb helyen a sózóteknő. E tárgyakra napjainkig szükség van, ezért lehetőség sem nyílott funkciójuk s helyük megváltozására. Akad az ilyenfajta eszközök között néhány, használatból már kikerült is. Ide tartozik a legtöbb helyen megőrzött sütőlapát, hurkatöltő, amely a konyhából a padlásra szorult, de mindmáig megőrződött. A dagasztóteknő sok helyen már nincs meg, fája tönkrement, eltüzelték. Ahol viszont megmaradt, ott eredeti funkcióját elveszítve, némileg lefokozott szerepkört kénytelen ellátni: disznóvágáskor használják. A használatban maradtak mindegyike a kamrából a padlásra került. Több szerepkör betöltésére alkalmas tárgy az „élesztőszárító", amely a kenyérsütés megszűnésével fő funkcióját veszítette el. A másodlagos szerepek elsődlegessé léptek elő, olyannyira, hogy még ma is előfordul, hogy az elhasználtak helyett újakat köttetnek. Szőlőt tárolnak, mákot, gyümölcsöt szárítanak, diót tartanak bennük; Disznóvágáskor hurkát, lakodalomkor kalácsot, tortát tesznek rájuk, az edényeket hordják össze bennük. Használatuk helye ennek megfelelően állandóan változik. A kovászfáról nem is gondolnánk, hogy szintén