Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 8. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1984)

Néprajz - Sztrinkó István: Tűzhelyek a Duna–Tisza közi lakóházban

450 SZTRINKÓ L: TŰZHELYEK .

. . A bolthajtás mögötti rész hosszanti fala mentén, a szobai kemence felől padka húzódott. Erre nyílott a tévővel, élőiével zárható kemenceszáj. Ha a másik oldalon levő helyiséget is szobaként használták, s kemencét emeltek benne, akkor a kéményaljában arra az oldalra is padkát csináltak. A félköríves tévő vesszőkávára tapasztott polyvás sárból készült. Egyszerre többet is elkészítettek,, melyek közül a tartalékokat használatba vételükig a ház, istálló hátsó falára tapasztották. A két világháború között a pénzszerzés egyik módja volt néhány vállalkozó kedvű tiszaugi szegény ember számára, hogy előterámát hordtak eladni Kecskemét környékére. (16. ábra) A padka pitvar felőli végében a vályogból tapasztott kiskatlan, a másik végében pedig a nagykatlan állt. Ez utóbbi azonban gyakran hiányzott, mint pl. Lajosmizsén,

33 vagy Kiskun majsán, szerepét az udvari tűzhely vette át. A ma még megfigyelhető padkákon már csak elvétve találkozunk a kemenceszáj előtt kialakított pörnye lyukkal. A kemencéből a hamut és parazsat a katlanba tolták be. Az U alakú katlanra állított öntöttvas edényben főztek, míg a katlanra helyezett kisbográcsban való főzés elsősorban Kecskemét környékén, Bugacon volt jellemző. (17. ábra) A múzeumi anyag tanúsága szerint egész területünkön általánosan használták a vashárom lábat, melyet a kemenceszáj előtt helyeztek el, s a rátett cserépedényben készült az étel. Dusnokról, Érsekcsanádról, Miskéről és Baja környékéről fennmaradt az emléke a padkára rakott tűz fölé láncon felakasztott borgácsban való főzésnek is. Dusnokról írták 1882-ben: „Ha pedig üstben főznek, akkor a háromlábú vas sem kell, mert az üstöt lánczra akasztják a tűz felett."

34 A Duna—Tisza közi településeken az oldalpadkák mellett a középpadkának is számos emlékével találkozunk. Ezt területünkön tálalópadkának vagy as^talpadkának nevezik. Alakja mindig hasábszerű, gyakran lekerekített élekkel, de a legrégebbi típusnak tartott kör alaprajzú változatának eddig semmi nyoma nem bukkant fel. A Duna—Tisza közén a középpadka a kéményaljának hátsó falára építve, annak közepén jelenik meg. Mögötte mindig félköríves, sekély, kb. 10 cm-es mélyedés van a falban hová konyhai eszközöket szoktak felakasztani. Arra, hogy tűzrakásra, főzésre is használták volna, már csak igen halvány emléknyomok utalnak. Szánkon a századforduló környékén lakodalomkor, disznóvágáskor még igénybe vették ilyen célokra, ám az emlékezettel elérhető időben már csak rakodóhelyként, konyhai eszközök tartására alkalmas felületként szolgált.

35

1940-ben Kiskunhalasról is úgy említik a tálalópadkát, hogy az az újonnan épült házakban már nincsen meg.

36 Homokmégyről már 1909-ből azt írják, hogy ott sohasem használják, s csak a hagyományok33 BARTH J. 1974. 105. 34 SIMONYI J. 1882. 303. 35 ÉGETŐ M. 1978. 166. 36 VÉGH J. 1940. 426.