Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 8. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1984)

Néprajz - Sztrinkó István: Tűzhelyek a Duna–Tisza közi lakóházban

442 SZTRINKÓ I.: TŰZHELYEK . . 7. CSONKAKÚPSZERŰ KEMENCE. 8. CSONKAKÚPSZERŰ KEMENCE. KASKANTYÚ, PETŐFI S. U. 11. KISKUNMAJSA, KÍGYÓS 133. ban sohasem fordul elő, s így területünkön a boglyakemence.vélhetően nem népnyelvi szó. A csonkakúpszerű kemencék rendkívül kifejező névváltozatát közölte Jánoshalmáról Vargha László. Itt az 1920-as években divatba jött, két egymásra rakott csonkakúpból álló kemencét kisass^pnyderekú kemencének nevezték.

13 (11. ábra) A kemencét a konyha felőli falnál a kemence válla támasztja meg. Tarthattak ezen üveget, korsót, vagy mint Szabadszálláson, kősót, hogy ne nyirkosodjon meg. A banyakemence testén téli időben gyakran szárítottak ruhát, különösen ott, ahol több gyerek is volt a családban. Tiszta ruhára vagy zsákra terítve az este kimosott holmi reggelre megszáradt. A házfal és a kemence közötti részt, kuckónak, kucónak vagy kuciknak nevezték. Télen legtöbbet itt voltak a kisebb gyerekek, de ha váratlan vendég éjszakázott a házban, neki is itt vetettek ágyat. A kuckó melegében érlelték a borecetet is. Kiskunmajsán elmondták, hogy a kemence vállára téve a lámpát, a családfő a kuckóba ült s felolvasottazújságból vagy kalendáriumból. A család a kucó szájába húzódva hallgatta. A hagyományosan épített banyakemencét alapjának magasságában mindig 30— 40 cm széles padka övezte. A századforduló táján már egyre több kemence padka nélkül épült meg — így több hely maradt a szobában — vagy legfeljebb keskeny, 13 VARGHA L. 1953. 21—22.