Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 8. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1984)

Néprajz - Hankóczi Gyula: Kiskunsági tekerőlantok

NÉPRAJZ 367 2,5 cm. A „muzsika" legnagyobb hossza 82-, szélessége 34-, magassága 19 cm. A S tenyéri János készítette tekerő, eredeti állapotában valószínűleg szívet gyönyörködtető látvány, erőshangú zeneszerszám lehetett. (4. kép.) A készítés és az ismert példányok bemutatása kapcsán, ez egyedi vonásokról kell még szólnunk. Szinte minden hangszeren találhatunk ugyanis olyan részleteket, amelyek más — szűkebb vagy tágabb környezetében levő vagy egykor megvolt— darabokon nincsenek meg. Ilyen az eddig bemutatottak közül a kunszállási példány kulcsainak elhelyezése, anyaga és megoldása, a rézlemezek tömege vagy a két ismeretlen funkciójú rézszög a recsegő állványán. A matkóin teljesen egyedi a használhatatlanná alakított billentyűzet. A kiskunfélegyházi tekerőlanton — ami Szentesről került el — ilyen a diatonikus sorba épített kromatikus hang. Az egykor létezett hangszerek közül egyedi elem volt Pöszmet Mihály kunszállási körhegedűjén a kísérő húrok alatt, a fej közelében alkalmazott feszítő pöcök, a „húrhíd". Ugy hitték, a hangerő fokozására alkalmas. 4. A tekerőjáték technikai elemeire vonatkozó adataink kizárólag Kunszállástól valók, ott is egyetlen játékostól, Pös^me/ Jánostól. A felövezés, tartás, hangolás, a hajtókar fogása és a recsegtetés egyedül nála volt megfigyelhető. (Ezt is csak kölcsönkapott hangszeren mutathatta be.) Ezekről a dolgokról adott leírásunk erősen korlátozott tehát, s nem bizonyos, hogy az egész Kiskunságra vonatkoztatható. A hangszer felkötése ülve történik, bár Kanyó Mihály, ugyancsak kunszállási egykori tekerőjátékos szerint állva is lehet. A,játékos ölébe veszi tekerőlantját, majd szíjával hátranyúlva a derekára csatolja. Ülő helyzetben kissé ferdén, a tekerő fejét a földhöz közelítve, kottaházát erősen kifordítva tartja. Enyhén maga alá húzza lábait. Ha zeneszóval kíséri a vendéget — álló testhelyzetben játszik —, akkor előtte szorosabbra húzza a szíjat, majd bal keze két ujját beakasztja a kettős hanglyukba vagy a kerék mellett, a kottaházat fogja. A hangolás elején leveszi a kerékfedőt, felnyitja a kottaház tetejét, felemeli a húrokat a kerékről. A klarinét d hangjához igazttja a recsegőhúrt, majd oktávval mélyebbre a bőgőt: D-re. A dallamjátszó húrt hangolás nélkül hagyja az utolsó billentyű szárának érintőjén. Ezt játék közben nem használja, melódiát nem játszik hangszerén. Tudomása szerint édesapja, Pöszmet Mihály sem alkalmazta a billentyűzetet s ugyanez mondható el Kanyó Mihályról is, aki azonban jószerivel felhangolni sem tudta a tekerőt. Egész területünkön is csupán egy-két esetről tudunk, amikor a tekerős — valószínűleg — játszotta a dallamot. Mindenekelőtt akkor ha egyedül muzsikált mint alkalmanként Pető fis-málláson Kádi Imre, aki „tekerte, meg billeghette". A visszaemlékezések Külső-Calambos, Kiskunfélegyháza, Kunszállás, Városföld tekerőseiről és tekerőiről is megemlítik hogy a billentyűket „nyomkodni kellett, billegtetni, úgy adta ki a szót"; de azt is hozzáteszik, „a nótát nehezen lehetett kiértékelni" belőle.