Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 8. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1984)
Néprajz - Bárth János: Földművelés és állattartás Bácska északi határvidékén a 18. században
290 BARTH J.: FÖLDMŰVELÉS ÉS ÁLLATTARTÁS . . . nem messze a Uneához voltak ez előtt circiter 35 esztendőkvei Ti% napi szántásaik amint tudniaillik a földnek java volt, és a Buc^kák miatt meg lehetett szántani, nevezetesen pedig Koprivanácz Gergely, Király Miklós, Marokity Gergely, Rakias János, és Magyar Istvány Bátyai gardáknak, amint hogy Barázdái hoszát lefelé, valamint meg ismerhetnek úgy a Tanú azokat о allata mégis mutogatta, ezen föllül pedig akár me Ily Barázdák régiebbek vagy frissebbek találtatnak, és láczatnak Hildi Pusztában, azok nem más szántásai hanem Báttyi árendásoké voltak" . SH Abból is gyaníthatjuk, hogy az 1726. évi hildi kontraktus tiltása nem vált teljes valósággá, hogy hasonló jellegű utasítást még 1776-ban is le kellett írni. Ekkor egy hildi kontraktusban így fogalmazón az érseki uradalom tisztségviselője: „Minden mesgyéket, mellyeket ez előtt a földek közt el hagyottak, fel száncsák, és bevessék" P Tehát a parcellák még ekkor sem érintkeztek egymással. Ha csökkent is a földterületek szórvány jellege, azok még nem képeztek egymással összefüggő egységes táblát. Fölmerülhet a kérdés, vajon miként valósult meg a szabadfoglalás olyan területeken, amelyet egy közösség bérelt-? Hogyan fizettek árendát? A kérdésre nem kapunk választ a perszövegekből, de más forrásból sem. Úgy gondoljuk azonban, hogy a kezdeti alacsony árendadíjak mellett nem okozott különösebb nehézséget az árendadíjak elosztása. Valószínűleg a birtokba vett földterület nagyságának, illetve a termett gabona mennyiségének arányában osztotta el a közösség az árendadijat, és összeszedve együttesen továbbította azt az érseki kasszába. Az elosztási arány megállapítását valószínűleg könnyítette, hogy a termést úgyis számba kellett venni, hiszen, ha előbb nem, dézsmáláskor sor került rá. Később, a század közepe felé, amikor a földeket igénybe vevő emberek száma már megnőtt, a java földek nagysága viszont korlátozott volt, valósz'nűleg ellenkezett már a közösség érdekeivel a teljes szabad foglalás. Valamiféle felügyeletet, szabályozást be kellett vezetni, hogy minden arra alkalmas és rászoruló igénylőnek jusson föld. Ilyenkor a közösség valószínűleg kiosztáshoz folyamodott. Ennek a gyakorlatnak egy korai emlékét olvashatjuk ki Michael Vuity 97 éves pandúri lakosnak az 1710-es évekre vonatkozó vallomásából : Istvánmegyén egy bizonyos területet. . . ,,a Tanú Pandúri Helységbéliekkel, közöttök föl lévén osztva a föld, szántotta, vetette békességessen két vagy három esztendeig ..." De mivel a vetéseik itt nagyon láb alatt voltak, abbahagyták a szántást ,,úgyis lévén Csávolyon elegendő szántó földgiek". i0 Az istvánmegyei földek valószínűleg értékesebbek voltak, mint a Csávolyiak, hiszen közel estek a faluhoz. Ezért kellett ezeket felosztani és így szabályozni a birtokhoz jutást e közeli területeken. Az osztás szóval még egy helyen találkozhatunk, nevezetesen a bátyaiak fentebb már említett 1776. évi kontraktusában. Itt az érseki tisztségviselő így fogalmazott: „önön hasznokra való nézve is tartoznak a földeket trág'ázni, vag' leg alább meg maradott Töreket és Polyvát a Szántó földekre ki hordani és 38 KÉL. II. Hp.O.14. 804. p. (1769) 39 KÉL. II. Contractusok. Bátya. 1776. 40 KÉL. II. Hp.O.18. 505. p.
