Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 8. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1984)
Néprajz - Bárth János: Földművelés és állattartás Bácska északi határvidékén a 18. században
280 BARTH J.: FÖLDMŰVELÉS ÉS ÁLLATTARTÁS . . . sal, másrészt viszont egykor folytatott, de később, esetleg villongások miatt abbahagyott földművelésre is utalhattak. Egy-egy terület feltörése és művelés alá fogása gyakran volt összecsapások kiváltó ja. A szántás ténye, illetve meg nem akadályozása a birtoklási jog elismerését jelentette. A perek során sok vádaskodást találunk arra vonatkozóan, hogy egy-egy helység népe a határok tájékán „szántásaival átcsúszott" a szomszéd területére, hogy így tartósan foglaljon. 1768-ban vallotta Lapeta János, 40 éves kecskeméti juhász a kélesi török temető tájékáról : „Első esztendőben kölest, azután zabot és árpát, következő időben pedig Búzát is vetettek és annyira le mászjak légyen Hajósiak, hogy ha a halmok engedték volna, Szántásokat egészjen a Zsidei Tóig terjesztették volna". 10 Máskor azzal vádolták egymást a perbéli felek, hogy népeik az uradalmi tisztek parancsára mentek szántani a vitatott területekre. Ennek bizonyítására mindkét oldalon számos tanút szólaltattak meg, akik vallottak is, leginkább a célnak megfelelően. E tendenciózus vallomásokat helytörténeti értékűnek nem fogadhatjuk el, de idéznünk mégis érdemes őket, mert jól tükröznek egy korabeli szemléletet és birtokszerzési gyakorlatot. Ha a konkrét esetben nem is volt igaz a foglalás ilyen módja, hasonló eset valószínűleg sokszor történt a tájon, ezért kerülhetett be emléke az igazságszolgáltatás gyakorlatába és dokumentumainak szövegébe. Más szóval, ezért fogadták el érvként a korabeli bírósági gyakorlatban. Példaként említhetjük a 45 éves Draskovics Ferenc vallomását, akit 1768-ban Vaskútról hívott meg tanúnak a bajai párt, mivel 1753-ban nádudvari nótárius volt, és így tanúsíthatta, hogy a nádudvariak tiszttartói parancsra „csúsztak át szántásaikkal" Rémre, azután, hogy az érsekség elvette tőlük a sárközi Szentkirály pusztát és azt a bogyiszlóiaknak adta. ,,Minek utána . . . a% említett Puszjátul Nádudvariak megfosztattak és bogyiszlóiaknak adatott volna, annak utána csúsztak Nádudvariak szántásokkal Kérni Pusztában, minthogy a M. Érsekség Tisztjeitülparancsoltatott is nékiek, hogy a minemű földek Kém puszta felé, sőt ahhoz is tartozandók volnának, száncsák, vesssék". Másik megfogalmazása szerint: „ . . . uraságuk parancsolatjábul esztendőnként Rémi Pusztában alább szántottak, sőtt első esztendőkben Gabonájokat, hog) Bajaiak élne hordják, az aratás után Nádudvari földre által hordták". 11 Az egykori nádudvari bíró, az időközben szintén Vaskútra költözött Huber Mátyás erősítette a régi jegyző vallomását: Az érsekség kétszer is kényszerítette a nádudvariakat a rémi szántásra, annak ellenére, hogy először a mátéháziak kiverték a tolakodókat. A tanú, mint bíró a ,,M. Uraság parancsolattya szerint Nádudvary bakosokat szántani az említett helyre kiparantsolta". 12 Hasonló esetről olvashatunk egy másik bajai párti vallomásban, ahol elmondták, hogy a dusnokiak 1768. máj. 16-án „egész helység ekéjével Zside névő M. Bajai Uraság Pusztájára kimenvén, ottan a Török temető névő helyen alul Dél felé, az Út mentiben, amely 10 KÉL. II. Hp.O.14. 34. p. (1768) 11 U.o. 58—59. p. (1768) 12 U.o. 60—62. p. (1768)
