Horváth Attila szerk.: Cumania 7. Archeologia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1982)

Bökönyi S.: Állatmaradványok a tiszaalpári bronzkori földvár ásatásaiból

zetű erdők (pl. a közeli Tiszát kísérő galériaerdők) mellett ligetes puszták is előfordultak, a három halfaj viszont nyilván a Tiszából származik. Az egyes csontnemek előfordulását és gyakoriságát a különböző háziállatfajokban a 3. táblázat mutatja be. Л háziállatok A szarvasmarha (Bos taurus L.) csontleletei 2 újszülött (neonatus), 5 fiatal (juvenilis), 4 nem teljesen kifejlett (subadultus), 16 kifejlett (aduitus) és 2 érett (maturus) egyedből származnak. A szarvasmarhaleletek közül típusmeghatározásra a szarvcsapdarabok (közülük négyet 1. 1. LXIX. 1—4) a legalkalmasabbak. Egyikük rövid, középvastag, négy hosszú, A csontnemek megoszlása az egyes háziállatfajokban szarvas-juh— ^. ,, , ossze, i , sertés lo kutya marha kecske 3 sen szarvcsap-agancs agykoponyadarab arckoponyadarab felső fog mandibula alsó fog nyakcsigolya hátcsigolya ágyékcsigolya os sacrum borda scapula humerus radius ulna carpus metacarpus medence femur patella tibia fibula tarsus metatarsus phalanx I phalanx II phalanx III ÖSSZESEN 9 30 27 8 57 7 12 7 26 15 30 24 5 25 15 31 2 26 25 30 32 21 10 474 2 9 14 11 60 5 7 3 4 5 17 30 8 1 32 10 15 60 29 1 339 11 18 2 57 2 3 1 2 18 21 24 24 18 14 20 6 13 10 4 1 1 278 1 30 11 1 53 4 63 1 24 [5 189 1 15 9 28 2 9 2 6 1 1 17 2 54 4 58 4 90 4 61 7 2 69 1 44 8 70 2 6 113 6 47 3 74 44 22 13 vaskos, négy további pedig középhosszú, középvastag szarvcsapból való. Nyilván egyetlen, ám meglehetősen variábilis fajtát képviselnek, ahogy ez már megszokott bronzkori lelőhelyeinken (Bökönyi, 1974). A rövid és középhosszú szarvcsapok nyilván tehenekéi, a hosszú szarvcsapok közül az egyik erősen lapított és feltűnően vékonyfalú, ez talán ököré (a bikák kasztrálása jóval a bronzkor elé nyúlik vissza [Krysiak, 1950—51, 1952; Nobis, 1954], így ökrök előfordulása egy bronzkori lelőhelyen egyáltalán nem meglepő), a másik három hosszú szarvcsap pedig nyilván bikáké. A végtagcsontok is elég variábilis szarvasmarhaállományra utalnak, köztük ugyanis a kistestűtől a középnagyon át a nagytestűig minden nagyságrendből való állatok maradványai előfordulnak. Az állományban mindenesetre a kistestű egyedek voltak túlnyomó többségben, így pl. a mérhető csontok közel kétharmada ilyen állatokból származik, alig több, mint egytizede van nagytestűekből, a maradék pedig középnagytestűekből. Különös módon a teljes hoszszukban megmaradt metapodiumok mind kistestű egyedekből valók, s ilymódon a hosszméretükből Matolcsi (1968a) módszerével meghatározott marmagasság (4. táblázat) átlaga a valóságosnál kisebb értéket mutat. 4. tábládat A metapodiumok hosszából meghatározott marmagasság és viszonylagos proximalis szélességből Nobis (1954) módszerével meghatározott nem a csont hossza (mm) proximalis epiphysis szélessége (mm) magasság (cm) az állat metacarpus metacarpus metacarpus metacarpus metacarpus metacarpus metacarpus metatarsus metatarsus metatarsus 156* 157 157 169 171 181,5 185 190 190* 206,5 48 47 54,5 53 60 49 42,5 41 96,41 97,03 97,03 104,44 105,68 112,17 114,33 103,93 103,93 112,96 ?? ? C? ? ? 69 1190 Marmagasság: n = 10, min. = 96,41, max. = 114,33, M. = 104,79 121