Horváth Attila – Orosz László szerk.: Cumania 6. Historia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1979)
Majsai K.: Kardos István szalkszentmártoni segédtanító, Petőfi barátja
papunk fölszóllított, hogy elvállalnám e Szigetszentmiklóson tavaszig Sütő Lajos helyett a tanítást és kántorságot; mert az időközben haza akar menni káplánnak? Akkor ő, mint a beteg esperes Szeles József helyettese biztosít, hogy ott a lányok tanítójául meg leszek választva és erősítve 400 vagy 500 pengő forintnyi fizetésre. Én erre elhatároztam magamban — mint aki mindig arra kértem az Istent, hogy csak Pest közelében telepedhessem le — miszerint nem megyek be többé tanulni; jó lesz nekem a biztos, állandó tanítóság! Ennél fogva ajánlkoztam a helyettesítésre és másnap mindjárt kocsit fogadtam s elmentem Sz-Sz.Miklósra, hogy ott vasárnap bemutassam éneklési képességeimet. A sz-miklósiaknak tetszettem. Tehát abban egyeztünk meg Sütő Lajossal, hogy Sz.Mihály nap előtt tudósítani fog. mikor mehetek el s ő egész fizetésének felét rám ruházza. De biz ő arról tudósított, hogy már csak kitölti az évet s azután biztos lehetek, hogy ott leánytanítóul megleszek választva; mert a jegyző veje a szalk sz. mártoni papnak és érdekemben mindent el fog követni." Kardos István szalkszentmártoni tartózkodása alatt tanítói elhivatottsággal igyekezett a reá bízott ifjúságot nevelni. Korának haladó gondolkodású nevelője volt. Erről tanúskodik az olvasás tanításáról írt értekezése is, melyet azonban itt bemutatni nem feladatom. Feltétlenül szólni kell viszont a hajdani segédtanító szalkszentmártoni életének arról a területéről, mely őt Petőfi Sándorhoz fűzte. Szólni kell azért is, mert Petőfi hosszú szalkszentmártoni tartózkodásának ma is még sok tisztázásra váró, felderítetlen mozzanata van. KARDOS EMLÉKIRATÁNAK PETŐFIRE VONATKOZÓ RÉSZEI Mivel Kardos István Petőfivel való szalkszentmártoni kapcsolatát az 1854. április 25-én kelt levelében írta le elsőként, emlékiratának Petőfire vonatkozó részeit csak a levéllel való összehasonlítás útján vizsgálhatjuk. Elöljáróban a levélről röviden a következőket öszszegezhetjük; a levél terjedelme (kettes sortávolsággal számítva) hat gépelt oldalnak és a hetedik oldalon öt sornak felel meg. Ebből az első, több mint másfél oldal olyan általános gondolatokat közöl, hogy az összehasonlításból nyugodtan kizárhatjuk. A további rész többségében általános életrajzi adatokkal szolgál Petőfiről. A fennmaradó passzusok a költő szalkszentmártoni tartózkodására és Kardossal való barátságára vonatkoznak s az alapgondolat az emlékirattal valóban megegyező. Életrajzi szempontból a levélben leírtak is hasznosak, hátrányuk viszont az, hogy nem adnak konkrét helymeghatározást. Az emlékirat dokumentum értékét emeli, hogy a szereplőket személy szerint is megjelöli. A levél és az emlékirat közötti összehasonlításnak az első szempontja ez lehet. Levelében az első találkozását Petőfivel így határozza meg Kardos: „Elején kezdem a dolgot. 1844 i év tavaszán a sors, vagy mondhatom a szerencse, a Duna mellé Szalk Sz.Mártonba mint segédtanítót vetett... Itt a szomszéd Duna Vecse városában — hol attya mészároskodott — tartózkodott Petőfi. A szomszédság, a kollegalitás, e két város tanítóit gyakran barátságos össze jövetelre híva meg. E társaságban — hol ő sokszor megjelent: — volt szerencsén Petőfivel találkozni." Sokkal életszerűbbnek hat első találkozásának leírása az emlékiratban: „Pünkösd 3 ad napján mi sz.mártoniak u. m. Végh Ferencz, Nyikos Péter s Kovács István káplánok és én a legátussal Fördős Károlylyal összejövetelt rendeztünk a Vadasi pusztán lévő vendéglőben 10 a Dunavecseiekkel, kik is ezek voltak; Ballá István tanító káplán, Szűcs János rektor, Oláh Károly preceptor, hozván magukkal a már akkor hírre kapott költőt és a Pesti Divatlap szerkesztőjét, Petőfi Sándort kinek atyja Petrovics István D.Vecsén mészáros volt. Mulattunk, ettünk, ittunk, muzsikáltattunk! Majd aztán daloltunk, s mikor a többek közt daloltuk ezt a nótát; „Hát nekem már vigasztalást mi sem ad! Bánatomban le kell innom magamat!" s.t.b. Petőfi azt mondta; ezt a dalt ő szerezte. Én felelém; Nem! mert azt Pönögei Kis Pál írta!" „Hiszen — monda ő — én vagyok az ! Ez az irodalmi álnevem!" így ismerkedtem meg Petőfivel, 10 Kardos visszaemlékezése azt is tanúsítja, hogy a vadasi csárda már állott az esemény időpontjában: a) Szalkszentmárton 1798. évi úrbéri térképén „Educillum Vadasiense" néven jelöli a csárdát, pontosan azon a helyen, ahol ma is áll. . b) A szalkszentmárton—vadasi temetőben (egészen közel a csárdához) találunk egy sírkövet, amely arról tudósít, hogy a sírhalom 1847. szeptember 26-án fogadta be Rosenkopf Ignácz „Vadasi Vendég Fogadós" tetemét 173
