Horváth Attila – Orosz László szerk.: Cumania 6. Historia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1979)

Orosz L.: A Bánk bán nemzeti színházi előadásainak szövege (1845–1867)

eleve hiányzott 41 sor, 26 sor törlését pedig (Tiborc panaszában) nem hajtották végre, így az utasítás értelmében 257 sort húztak a skv.-ből. Feltehető, hogy talán már korábban, az utasítás megjelenése előtt túlzott óvatosságból töröltek még mintegy 80 sornyi politikai szempontból aggályos szöveget. Kb. 160 sor törlése azonban újra csak dramaturgiai meggondolással magyarázható. Mint a húzások egyenkénti áttekintése is érzékelteti, ezek a dráma lényegét, nemzeti-politikai tartalmát jelentősen érintik. A II. felvonásból elmarad a királyné ellen készülő összeesküvés legfőbb okainak felsorolása: a merániaktól elszenvedett sérelmek (110 —118), a magyar főurak gazdasági, katonai és politikai hatalmának korlátozása (179 — 187), az ország gyengítése a céltalan, dinasztikus érdekért folyó háborúban (205—209). Elmarad a Peturt vezető erős érzelmi-indulati töltés kellő érzékeltetése is (260 — 263, 297—302). Elmaradnak Biberachnak a zsarnoki hatalom természetét leginkább jellemző mondatai (I. felv. 322-328, II. felv. 413-417, III. felv. 401-404). Elmarad a III. felvonásból Tiborc panaszának csaknem a fele. Újból felhívjuk azonban itt a figyelmet arra, hogy az 1860-i cenzori utasítás ennél is több törlést írt elő a Bánk—Tiborc-jelenetből. Elmaradnak a IV. felvonásból, Gertrudisnak Melindával, Mikhállal és Bánkkal való jeleneteiből a királynéra nézve mind személyileg, mind uralkodói mivoltában legsértőbb mondatok (147, 153-161, 214, 217-222, 224-227, 431-448, 463-480, 548-553). Érdekes, hogy az 548—553 sorokat (a ki lábat |Ad a bujálkodónak . . . mert kenőcsli testét |Lelkét) a cenzúia nem törölte, talán figyelmetlenségből, talán azért, mert Gertrudist emberi mivoltában nem, csak királynéi szerepében kívánta védeni. A legfőbb és egyben legterjedelmesebb törlést, ill. változtatást a királyné meggyilkolását tartalmazó részben rendelte el a cenzúra. Nem véletlen, hogy az utasítás ezzel kezdődik, ezt emeli ki. Tökéletesen egybevág ez azzal a még 1794-ben, Franz Karl Hägelin bécsi színházi cenzortól megfogalmazott utasítással, amely szerint tilos tárgy királyi személy meggyilkolása.

30 Nem lehetetlen azonban az sem, hogy újabb ok, a Nemzeti Színház 1859. ápr. 25-i előadása 30 WALDAPFEL József i. m. 305. 31 Idézi: NÉMETH Antal i. m. 108. vezetett a gyilkolási jelenet szigorú eltiltására. A Hölgyfutár tudósítása szerint ugyanis a közönség az ezen az előadáson a címszerepet játszó Komáromi Alajost „leghatásosabb jelenetében — midőn Gertrud királynőt megöli — többször kitapsolá."

31 Maga a gyilkosság a drámából természetesen nem maradhatott ki, hatását azonban jelentősen csökkenteni lehetett azzal, hogy nem a nyílt színen, hanem a színfalak mögött történt. Mint láttuk, az 1860-i cenzori utasítás ezt választotta, ill. engedélyezte. A királyné meggyilkolása utáni rész elhagyását a cenzor szempontjából nyilván az indokolja, hogy ez is a gyilkosság körül forog, újra meg újra előhozza, hatásában elmélyíti, de különben sem képzelhető el ez a rész anélkül, hogy a királyné holtteste a nyílt színen feküdjön. Rendkívül fontos a gyilkossági jelenetben Bánk egyetlen szavának megváltoztatása. „Vége! Volt — nincs; de ne tapsolj Hazám — ini — reszket a' Boszszú álló —" mondja Bánk Katona szövege szerint a királyné megölése után. Mint föntebb láttuk, ezt már a 2. kiad. s az azt követő skv. így változtatta meg: „Vége! Volt, nincs; de ne tapsolj hazám — | Mert reszket a bosszúálló —". Az 1860-i utasítás a mert szó után még odaírja: nê%d. A skv. ezt az utóbbi szót nem használja. A mert kötőszó alkalmazása önmagában is elegendő volt annak a jelzésére, hogy Bánk nem tétova és bizonytalan a tett után, hanem határozottan átérzi és megvallja, hogy bűnös. Az V. felvonás húzásai közül a mű politikai tartalmát főként a következők érintik: Elmaradnak Bánk legerősebb mondatai a királyné bűnösségéről, elkerülhetetlen bukásáról (170 — 182 a legelső |Magyar, ki a hazáját kedveli, |megtette volna rajta áldozatját. . . stb.) elmaradnak a király félelmét leginkább érzékeltető sorok (192—196 Reszketni kell Endrének Hitvese' |holt teste mellett, ön Magyarjitól . . . stb.). Jellemző, hogy ezt a részletet a cenzor nem kifogásolta, sőt a maga szempontjából talán pozitív vonásnak is tartotta, hogy a magyar király, a nemzeti uralkodó kerül itt szembe a nemzettel. A cenzor utasítására marad azonban el a dráma befejezésének legfontosabb mondata: „Magyarok! előbb mintsem Magyar Hazánk — |előbb esett el méltán a Királyné!" A helyére írt, sajnos, nem teljes egészében, ill. végleges megfogalmazásában olvasható mondat: „Magyarok haljátok király szavát |Legyen a vétkeseknek irgalom ..." egészen más kicsengést ad a drámának. 158