Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 5. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1978)

Bálint S.–Grynaeust T.: Egy sokác–magyar mesemondó

ozeniti da ne bude sam. OtHucijo je jedamput da ce se probat ozenit da ne zivi tako sam u samoce, all pita se: koga ce on пас kad je sam samcat u surne. Raspitivo se on koliko je samo mogo. Со je on da ima jedna sama baka, koja isto tako zivi ko i on, ali je ona vrlo daleko. Raspito se on dobro za nju di je, sta je, di stoji. Jedan dan dida se digne i kako je on mogo, spremijo se. — Opance namaze i krene se trazit baku nadaleko u sume. Krenijo se je ujutru rano kroz sumu po jedne lipe staze. Idje, pa idje po te staze, vec je vrlo i susto. Kad jedamput vidje iz daleka jednu malu kucarku, ko sto je i njegova. Dida se skupi sad kako je najbolje mogo. Sad ce on bake u prosnju. A baka izdaleka kroz mali pendzerak opazi didu i doeeka ga kako je samo najbolje mogla. Na tomu se dida pojavijo na vrati. Pokuca na vrata, a baka otvori vrata. Dida unidje unutra pa pzdravi baku: Faljen Isus bako! Kaze baka: Amen uvik dido! Ja sam — kaze dida — со za tebe da si ti sama zena, pa sam se krenijo da ti pitam mozda bi se tila udati za mené? Baka se malo promisli i misli pa kaze dide: Dido, ja sam vec stara, a i ti si vec star. Da li cemo mi moc, nas dvoj stari ziviti? Imasli ti dido kakvog stanja i imanja, kucu, jel svoga dobroga? Odgovori dida: Irmmkucu. U mené su dvori samotvorni ! A imam i od kosti stolicu. A ja imam i konje samoskokne. Na to ce baka didi: Kad íve imas, nelka bude, udal eu e! Zatim baka pokupi svoje siromastvo i krenu se didine kuce. Idju kroz sumu istom stazom kojom je dolazio dida. Vec im je dugacak put. Vrlo su vec obadvoj sustali, kad su stari. Kad jedamput ugledju kozlodercevu kucicu. Dida kaze bake: Evo je moja kucica! A baka, kad je ugledala kucu, росте se misliti: pa di su mu dvori samotvorni? Pa i drugo? Unidju unutra, kaze dida : Bako, sad da je stagod jisti. A baka bráa-bolje napravi, vecere, sto je znala. I sad ce sist vecerat, al na cega ce sist? Sili su na kueni prag pa metnu tanjur na kolina pa jidu. Kad su pojili a baka se росте raspitaviti: Di su tvoji dvori samotvorni? — Zar ne vidis pustos око kuce — odgovori dida — to su moji dvori samotvorni. A di je tvoja od kosti stolica? — opet ce baka. Na to ce dida: Zar ne vidis zdilu na kolinu? To je moja od kosti stolica. A di su tvoji konji samoskokni? — upita baka. Na to dida podigne svoju kosulju pa zavrne pa kaze babe: Zar ne vidis buve u kosulje? — to su moji konji samoskokni. — Oho, dido — kaze baka — sad sam se privarila, ali nista zato, ostacu! 3 Aa Th 1137 Két katona kollega nagyon-nagyon szenvedtek a katonáéknál. Valamikor a katonákat azért kínozták is. Úgy kínozták őket, hogy nem adtak kosztot, majdnem éhenhaltak. Ez a két jóbarát összebeszélt, hogy elszöknek a katonaságtól. Puskával, bajonettel együtt. Akkor még a puskákat kóccal töltötték felülről, puskaporral, de puska. Hát elindultak világnak ketten, megszöknek. Mentek-mentek napokig-hetekig, éltek, amivel tudtak, gyümölccsel az úton, satöbbi. Odaértek a tengerpartra, egy erdőn keresztül. Mikor odaértek: de most át köllene menni, mert ők szöknek. Mentek még a tengerparton addig-addig, míg nem találtak egy nagy-nagy csónakot. Megtalálták a csónakot, de nincs ottan semmi nyoma, hogy ott ember vót, vagy a krokodilok megették, inkább azok, mert rengeteg volt a krokodil arra, beültek abba a csónakba és elkezdtek evedzeni. Hát ami gyümölcsöt tudtak összeszedni az erdőbe, ezt tarisznyába szedték és napokig-hetekig mentek a tengeren, mentek előre, de hogy hová mennek, azt ők nem tudják. Egyszer csak észrevettek egy kisebb erdőfélét, úgy-e, amit a szeme lát: az part lesz. Hát annak tartották az irányt, és mennek-mennek, mennek, de ez is még egy pár óráig kellett, hogy odaérjenek. Mikor odaérnek a partra, lássák, hogy vannak birkanyomok. Itt van valami élőlény már, ha már birkanyomok vannak, akkor valami van. Mennek még bejjeb az erdőségbe, tisztás, erdő, nádas, rengeteg nagy kígyók, krokodilok, félnek tőlük, szöknek. Egyszer csak látnak egy nagy nyájat, hajt egy nagyon erős ember, kutyafejű, egy szeme van a homlokán, a feje tetején és hajtsa a birkákat. Nagyon nagy csapat birkát hajt. Hát odamennek hozzá, de persze beszélni nem tudnak se az velük, se ők vele. Hát mi legyen most, hát integetnek, mutogatnak. Hát ő int nekik, hogy gyűjjenek utána, és tereli a birkákat valamerre. Mennek, a két katona. Mikor odaértek, lássák, hogy van valami épület. О mutassa kézzel, hogy ez az üvé. Hát talán ezt mutassa? Jó van. Odaérnek, hát egy nagy fal van kirakva kőből, de akkora kövek, hogy egy ilyen ember, mifajta emberünk nem bírja meg se mozdítani jóformán. Ilyen falak vannak és van egy kapu, ott hajtsa be a birkákat és akkor egy nagy követ odahengerget ő arra az ajtófélre, vagy lyukra s akkor azt nem bírja a birka ellökni, de ember se, csak az űfajta emberük, ilyen vadember félék. Hát behívta őket ezen az aklon körösztül. Vót neki egy kunyhója, kőből kirakva, olyan kupolába, úgy nézett ki az és ott bent van neki egy fekvőhelye, széna, meg ilyen sás-nádas, és ég a tűz, állandóan ég, évről-évre. Hát betessékelte őket, hívta, mutogatott, ha már nem tudtak beszélni. Bementek, megrakta jól a tüzet és most néz rájuk, de ők is rá. Mi lesz most? Náluk van puska, meg egy bajonét is van a puskán. Mert inkább azzal harcoltak a népek. Elég az hozzá, nem tudom mi volt nekik vacsorára, hát ő kínálja őket evvel. Hát tudja, hogy ember, enni köll. Hát ők ettek is nem is, nem tudták, mi az. Lefekszenek. Ő is lefeküdt. Lefeküdtek, az egyik elaludt, a másik az nem bírt elaludni, félt. Az, aki elaludt, azt mondja, ez a kutyafejű vadember nézett rá, nézett, egyszer odament és egy ilyen kődarabbal fejbevágta egyszerre, maga alá tiporta és késsel elvágta a nyakát, a katonának. Elvágta a nyakát. Az a másik katona megijedt el kelle366