Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 5. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1978)

Fehér Z.: Bátyai népmesék

A RÓKA ÉS A PÓRULJÁRT FARKAS (Kurja-burja i tétalésza) AaTh 20+AaT h 2+AaTh 34B+AaTh 41 (eltér) + AaTh 3+AaTh 4 (bővebb) Vót egyszer egy farkas és egy róka, kurja-burja és tétalésza. Hát osztán ez a kurja-burja nagyon lusta állat vót, úgy hogy lusta vót még az ennivalót is magának megkeresni. Nagyon laza vót meg hát nehéz vót meg ehhö hasonló. A tétalésza az meg ügyes vót, úgy hát. Tudjuk jól, hogy a róka az ravasz állat, a ravaszsága által hát csak jobban tud élni, mint a farkas, a kurja-burja. Elég az hozzá, hogy mikor találkozott vele, a farkassal, megszólítja a farkast: — Au — azt mondja — koma, róka koma, jó hogy találkoztam veled. Rögtön széttéplek, nagyon éhes vagyok. Erre aztán elkezdett könyörögni a róka: — Jaj, kedves farkas koma, ne típjé engemet szét, mer én segítségedre leszek. Én is veled megyek, csak mondjad, hogy hova, merre menjünk. — Hát jó van, nem bánom. Nem típlek szét, hát gyere velem. Hát mennek, mendegélnek megin tovább az erdőbe. Fölugrott egy nyúl. Hőj, a farkas utána. De bezzeg persze a nyúl hát jobban tudott futni, de nem is félt a farkastul, mer hát úgyse érte vóna utói. Hanem megáll a nyúl, oszt elkezdett könyörögni a farkasnak: — Farkas komám, ne bántsa engömet. Én is veled tartok — aszongya — látom aszongya — a róka koma má veled mén. Hát én is mennék veled. — Jó van, nem bánom, hát gyere! No, hát osztán elindutak tovább, megin mendegének. Megin talákoztak egy sündiszóval. Erre föl oszt a sündisznó mingyá kétlábra áll: — Jaj, ne bántsatok, ne bántsatok, mer hát én félek. Én is megyek veletek. — Hát jó van, gyere te is velünk! így má osztán négyen vótak. Hát osztán tovább mennek az erdőbe megin. Ahogy mennek hát egy egér kiugrott a lukból, s látja ezt a sokaságot, ezt a sok állatot, megijedt, mingyá kétlábra állt hogy: — Jaj, ne bántsatok, mer hát én nem bántok senkit se — meg ehhe hasonlókat. Hej, a farkasnak má rosszul esett, mer nagyon éhes vót. Má jó vóna valamit falni, dehát aszongya: — Nem bánom, hát gyere velünk te is. A rókának a ravaszsága annak má a fejibe vót. Ez a farkas, ha egyszer begorombul, akkor fölfalja az egész gármándiát, aki vele mén, az állatokat. Hát osztán egyszer mondja a farkas: — Te róka koma, — aszongya — én nagyon éhes vagyok. Én valamit falnák. Én má nem bírok má tovább menni az éhségtül. Erre föl a róka gondolt egyet: — Tudod mit, farkas komám? Majd — aszongya — azt összük mög

5 akinek legcsúnyább lösz a neve. Majd én — aszongya — sorolom, hogy melyik szép név, melyik csúnya név. Amelyiknek csúnya lösz a neve, azt mögösszük. Hát osztán odaát a róka, oszt elkezdi: — Farkas koma szép, róka koma szép, szép név, nyúl koma szép név, sündisznó szép név, egérke csúnya név, gyerünk harapjuk szét! Hát osztán persze négyen széttépték. Dehát mi vót az a kis egérke ugye. Hát a foga alá se fért ez a kis hús. mondjuk rá nem vót elég a foga alá se. Hát osztán megin hallgat a farkas, hát jó van, övött ugye valamennyit. Mönnek tovább, megin mögszólal a farkas : — Róka koma, én megin éhes vagyok, énnekem nem ért semmit se az a kis egérke. Négyen — aszongya — elosztozkodtunk, mi vót — aszongya — az egérbül, mi jutott nekem. — Hát — aszongya — tudod mit, farkas koma — mondja a róka koma, megin kitaláljuk, amelyiknek csúnya lösz a neve, azt megesszük. Hát osztán megin róka koma elkezdőit: — Farkas koma — szép név, róka koma — szép név, nyúl koma — szép név, sündisznó — csúnya név, gyerünk, ögyük mög! Hát osztán megin hárman áztat széttípték, a sündisznót. Nohát akkor má valamennyire kicsit hát több esött a farkasnak is, jobban hallgatott, mint azelőtt, amikor még 341